forrás: pixabay.com

Koronavírus: mélyponton a halálozások száma Belgiumban

Koronavírus: mélyponton a halálozások száma Belgiumban

A koronavírus-járvány március elejei megjelenése óta ezen a hétvégén jelentették a halálesetek legalacsonyabb számát Belgiumban.

Belgiumban ketten haltak meg a vírusfertőzéshez kötődően, Hollandiában egy ember hunyt el, míg Luxemburg több mint harmadik hete nem jelentett a koronavírushoz köthető egyetlen halálesetet sem. A belga közegészségügyi szolgálat legfrissebb adatai szerint egy hete még 10 fölött volt a napi halálozások száma. Legtöbben, közel 500-an április elején haltak meg a járvány következtében.

A járvány megjelenése óta 9696 embert halt meg a vírushoz köthetően a mintegy 11 milliós Belgiumban.

Flandriában, az ország északi régiójában 4866-an hunytak el, az összes haláleset 50 százaléka ebben az országrészben következett be. A déli Vallóniában 3355-en (35 százalék), a brüsszeli régióban pedig 1475-en (15 százalék) haltak meg a betegség szövődményeiben.

A hétvégén 74 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, ezzel 60 ezer 550-re emelkedett a betegség megjelenése óta fertőzéssel regisztráltak száma.

Kórházba 20 embert szállítottak, valamivel kevesebbet a héten jelentett napi 25 esethez képest. Gyógyultan 42-en hagyhatták el az egészségügyi intézményeket. A járvány miatt 308 kórházi ágyat foglalnak el a betegek, ez a mutató harmadik hete folyamatosan csökken, az elmúlt egy napban 31-gyel. Intenzív ellátásban szintén egyre kevesebben, a hét közepén jelentett adatokhoz képest 17-tel kevesebben, 50-en részesülnek.

A belga sajtó arról számolt be, hogy vasárnapra virradóan a rendőrségnek többször kellett intézkednie vigadozó fiatalok spontán szerveződése miatt.

A vendéglátóhelyek kötelező éjjel egy órai bezárását követően több mint 1500-an gyűltek össze a belga főváros Flagey nevű terén. Információk szerint a rendfenntartók beavatkozására azért volt szükség, mert a hangoskodók nem tartották be a biztonságos távolságtartás szabályait.

“Mulatozó fiatalok miatt vonultak ki a rendőrök Brüsszel Anderlecht nevű városrészében is hajnali 5 óra táján. A mintegy 500 fiatal hatalmas tüzet rakott egy tér közepén. Senkit sem állítottak elő, intézkedésre nem került sor”

– tették hozzá.

vízparti házak Belgiumban, fotó: pixabay.com

Hollandiában a hatóságok vasárnap délután arról tájékoztattak, hogy a koronavírussal fertőzöttek száma – több mint egy héten át tartó, 160 körüli stagnálást követően – továbbra is csökkenő tendenciát mutat. Vasárnap 98 embernél mutatták ki a kórokozót.

Ezzel ez idáig 49 593 ember esetében mutatták ki fertőzést az országban.

Az elhalálozások száma szintén csökkent. Amíg az előző napokban 6 körül, vagy azt meghaladóan alakult az elhunytak száma, addig a hét közepén négy, vasárnap egy halálesetet jelentettek a koronavírushoz köthetően. A kórokozó hollandiai megjelenése óta 6090-en haltak meg. A helyi média azt írta, a holland rendőrség vízágyúval oszlatott egy nem bejelentett tüntetésen Hága belvárosában. A vasárnap kora délutáni megmozdulás résztvevői azt követelték, hogy a holland kormány lazítsa tovább a koronavírus-járvány kezelésére hozott intézkedéseket. Oszlatásra azért került sor, mert a több száz fős tüntetésen nem vették figyelembe a másfél méteres távolság betartásának szabályát. A környéket lezárták, a továbbra is helyszínen tartózkodók farkasszemet néznek a rendőrökkel.

A luxemburgi egészségügyi minisztérium több mint három hete nem jelentett a koronavírushoz köthető halálesetet.

A járvány kirobbanása óta 110 ember halt meg a betegségben. A múlt hétvégén hét, a mostanin pedig hat ember szervezetében mutatták ki a vírust. Ezzel a nagyhercegségben 4105-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Kórházban 14 embert ápolnak, ugyanannyit, mint egy hete. Az ápoltak közül senki nincs intenzív osztályon.

Kapcsolódó cikkek