A 76 esztendős III. Károly király szerdán közvetített beszédét a London belvárosában emelkedő Fitzrovia kápolnában – az egykori helyi kórház, a 2005-ben máshova költöztetett Middlesex Hospital volt kápolnájában – rögzítették. A király, akinél az év elején daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, és jelenleg is kezelésekben részesül, ezzel is jelképezni kívánta elismerését az egészségügyben dolgozók munkája iránt.
A brit néphez és a Nemzetközösség országaihoz intézett karácsonyi üzenetében Károly felidézte az 1944-ben lezajlott normandiai partraszállás idei 80. évfordulóján rendezett megemlékezéseket.
Kijelentette, a korábbi évek megemlékezései során vigaszként szolgálhatott az a gondolat, hogy a modern korban már ritkák az ilyen tragikus események.
„Az idei karácsonyon azonban gondolnunk kell mindazokra, akiknek életét és megélhetését Közép-Európában, a Közel-Keleten, Afrikában és máshol konfliktusok pusztító hatásai sodorják veszélybe napi rendszerességgel”
– tette hozzá országok nevének említése nélkül a brit uralkodó.
III. Károly megemlékezett azokról a humanitárius szervezetekről is, amelyek segélyekben részesítik a háborúktól szenvedőket.
Úgy fogalmazott, a nemzetek civilizáltságának fokát az határozza meg, hogy milyen mértékű segítséget nyújtanak egymásnak. A király külön köszönetet mondott azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik az év során támogatásukkal segítették át őt és családtagjait a betegségek okozta bizonytalanságon és szorongásokon.