fotó: pixabay.com

Ezen változtatni kellene

Ezen változtatni kellene

Három magyar felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott. Ezt mondta Takács Hajnalka dietetikus az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

A szakember szerint

a gyerekekre is nagyon jellemző az elhízás.

A dietetikus problémaként említette, hogy sok felnőtt kihagyja az első főétkezést, a reggelit. Márpedig ez hátráltatja az egészséges táplálkozás kialakítását, másrészt ez rossz példa a gyerekeknek. Ennek kapcsán rámutatott: vizsgálatok támasztják alá, hogy

a kihagyott reggeli egyenes arányban van a gyermekkori túlsúly kialakulásával.

Takács Hajnalka kiemelte a mozgás és az egészséges táplálkozás fontosságát. Azt mondta, hogy  az elhízás ellen

“számos változtatás mentén el lehet indulni”.

Először elég egy-egy apró “hibát” felfedezni a táplálkozásban, s azt lépésről-lépésre kijavítani. Példaként említette a 20 százalékos zsírtartalmú tejföl 12 százalékosra cserélést, vagy zsírszegény sajtok fogyasztását.

A megfelelő folyadékbevitel is fontos lenne, ami nőknek 2, férfiaknak 2,5 liter naponta.

Emellett naponta sok zöldséget ideális fogyasztani, továbbá hetente két alkalommal ajánlott a halétel – sorolta a szakember.

Kapcsolódó cikkek