forrás: pixabay.com

Felkészült a vásárlási rohamra a hortobágyi halgazdaság

Felkészült a vásárlási rohamra a hortobágyi halgazdaság

Naponta több tíz tonna, feldolgozott, illetve élő halat szállítanak a boltokba a telelőtavakból. Ezt árulta el a cég vezérigazgatója.

Simon Károly elmondta,  az idén egy hónappal korábban, már szeptemberben megkezdődött a téli lehalászás a 2800 hektár vízfelületű tavakból, december elejére az összes hal átkerült a telelőmedencékbe.

“A hortobágyi halgazdaság Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata: az évente termelt 1500 tonna hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő”

– ismertette a vezérigazgató, majd hozzátette, hogy a halak 60 százalékát saját üzemükben dolgozzák fel és konyhakészen értékesítik, élő halat csak néhány üzletben értékesítenek, és a horgászatoknak adnak el, illetve kisebb mennyiségű növényevőt – amurt és busát – exportálnak Romániába.

Simon Károly felidézte, hogy a takarmányárak növekedése miatt 10-20 százalék közötti mértékben emelkedett az idén a halak ára, de nem tapasztalták, hogy emiatt kevesebb fogyna a karácsonyi időszakban.

“Sokan az utolsó napokra hagyják a vásárlást, így hétvégétől karácsonyig komoly rohamra számítanak saját mintaboltjaikban, és az áruházláncokban is”

– magyarázta a szakember.

Azt is elmondta, hogy a 120 embert foglalkoztató halgazdaság tavalyi árbevétele meghaladta az 1,2 milliárd forintot, idén is hasonló forgalomra számítanak.

Simon Károly szerint bár bővül a hazai halfogyasztás – a korábbi egy főre jutó éves 4,5 kilogrammról 6,7 kilogrammra – még mindig jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától.

Kapcsolódó cikkek