Zöldkötvény-kibocsátást tervez az AutoWallis

Zöldkötvény-kibocsátást tervez az AutoWallis

Az AutoWallis Zöld Finanszírozási Keretrendszert dolgozott ki, így a vállalat a későbbiekben zöld kötvényeket bocsáthat ki, valamint zöld hiteltermékeket is igénybe vehet. Ezt közölte az autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató pénteken a médiával.

A közleményből kiderül: a társaság egyebek mellett azt vállalta, hogy fejleszti az e-mobilitást, így növeli a töltőpontok számát, gyorstöltőket telepít, saját és bérautó flottájában pedig növeli az elektromos vagy hibrid járművek számát.

“A csoport olyan zöld beruházásokba kezd, melyek a jelenleg használt ingatlanjaiban további energiamegtakarítást eredményeznek, és működése során törekszik a megújuló energia minél nagyobb arányú előállítására és használatára”

– emelték ki.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a társaság vizsgálja az ESG (Environmental, Social and Governance) minősítés megszerzésének lehetőségét is, melyhez a keretrendszer elfogadásával egy lépéssel közelebb kerültek.

“Az AutoWallis célja, hogy a minősítés megszerzésével olyan befektetési alapok érdeklődését is felkeltse, amelyek kizárólag a környezetvédelem iránt elkötelezettek”

– húzta alá a vezérigazgató.

A gépjárműkereskedelemmel, gépjárműkölcsönzéssel, szervizszolgáltatásokkal foglalkozó Autowallis 2020-ban 88 milliárd forint árbevételt ért el, 17 százalékkal magasabbat a 2019. évinél. Adózott eredménye 679 millió forint veszteség lett tavaly az előző évi 917 millió forint nyereség után. A vállalat részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A cég papírjai csütörtökön 100 forinton zártak; az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb értéke 120 forint, legalacsonyabb értéke 75,6 forint volt.

Kapcsolódó cikkek