Nem mindenkire vonatkozik a létszámminimum

Nem mindenkire vonatkozik a létszámminimum

Csupán az élelmiszereket, napi fogyasztási cikkeket árusító nagy áruházakra lesz érvényes a kötelező foglalkoztatási minimumra vonatkozó előírás a Magyar Idők információi szerint.

Az újság csütörtöki számában azt írta, nem kell például kötelezően bővíteniük állományukat a plázáknak vagy az iparcikkeket kínáló üzleteknek. A lap piaci körök vélekedésére hivatkozva azt is írta, hogy az ágazati várakozások ellenére a foglalkoztatási kötelezettség csak a szakképzett munkavállalókra vonatkozhat.

A Magyar Idők információi szerint a jelenleg tárcaegyeztetésen lévő törvénytervezet szerint a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű árusítóhelyek lesznek érintettek, vagyis jellemzően a hiper- és szupermarketek, diszkontok, drogériák.