Hosszú Katinka, fotó: Czagány Balázs/MTI (archív)

Bajnokok Sorozata néven három versenyből álló szériát indít a Nemzetközi Úszószövetség, amelynek második állomása Budapesten lesz a Duna Arénában május 11-12-én.
fotó: pixabay.com

A Magyar Idők úgy tudja, az elvi lehetősége sincs meg a négyszáz túlóra ledolgoztatására azzal a munkavállalóval, akivel az év első napjaiban nem írattak alá erre vonatkozó szerződést.
fotó: pixabay.com

A Magyar Idők szerint elbizonytalanodtak a szakszervezetek, és sem a jövő szombati demonstrációkban, sem az országos sztrájk létjogosultságában, illetve annak időpontjában nincs egyetértés.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, nem túl hosszú idő alatt akár meg is duplázódhat a nyugdíj mellett munkát vállalók létszáma.
Orbán Viktor (archív)

A miniszterelnök azt mondta a Magyar Idők hétfői számában megjelent karácsonyi interjúban, hogy Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarja nyerni.

Júniusig elejéig összesen 91 595 olyan képzést tartott nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amely esetében a hallgató sikeres záróvizsgát tett, de oklevelét nyelvvizsga hiányában még nem kapta meg.