Lakás, forrás: Pexels.com/Pixabay.com

Ennyiért lehet kivenni egy lakást Budapesten

Ennyiért lehet kivenni egy lakást Budapesten

Budapesten a kiadó lakások nagy részének havi bérleti díja 200 000 és 300 000 forint között szóródik, ugyanis 200 000 forint alatt nagyon nehéz kiadó lakást találni, 300 000 forint felett pedig már kicsi a fizetőképes kereslet az OTP Ingatlanpont csütörtöki tájékoztatása szerint.

A közlemény szerint július 23-án teszik közzé a felsőoktatási ponthatárokat, így kiderül, hogy a fiatalok melyik intézményben folytathatják ősztől tanulmányaikat. Az esemény hagyományosan felélénkíti az albérletpiacot is, hiszen a legjobb lakásokra nagy tömegben vadásznak a leendő egyetemisták, akik jellemzően a jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező, bútorozott, az egyetemekhez közeli ingatlanokat keresik. A budapesti albérletpiac sajátossága, hogy nem klasszikus, meredeken emelkedő árakkal indul neki a nyári szezonnak és az egyetemisták rohamának.

A Központi Statisztikai Hivatal és az Ingatlan.com lakbérindexe alapján rámutattak, hogy bár júniusban két hónap csökkenés után ismét nőttek az árak a fővárosban, az éves 4,7 százalékos drágulás így is majdnem ötéves negatív rekord.

A közlemény idézte Zankó Károlyt, az OTP Ingatlanpont Krisztina körúti irodájának kiemelt értékesítőjét, aki elmondta, ez a folyamat elsősorban azt mutatja, hogy a jó ár-érték arányú lakásokra már a főszezon előtt rámentek a bérlők, miközben a túlárazott lakások lassabban forognak. A szakember úgy vélte, Budapesten a legkönnyebben a 30-55 négyzetméteres, 1-2 szobás, bútorozott vagy legalább gépesített, jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező lakás adható ki. Közölték, Budapesten, a XI. kerületben az egy-kétszobás lakások átlagos bérleti díja 265 000-270 000 forint, a IX. kerület bérbeadói piacán viszont az árak 190 000 és 300 000 forint között szóródnak. A VIII. kerületben 250 000 forint körüli átlagos áron hirdetik a kiadó lakásokat, míg a III. kerületben a garzonok átlagosan 200 000-225 000 forintos bérleti díjjal futnak, a tipikus egy-kétszobás lakások ára 240 000-300 000 forint között mozog.

A belvárosban az V. kerületben 350 000 forint a medián bérleti díj, a VI. kerületben 285 000-290 000, a VII. kerületben 250 000 körüli szint rajzolódott ki.

Az OTP Ingatlanpont közleményében azt javasolták a bérlőknek, hogy ne csak a lakbért nézzék, hanem a teljes havi csomagot: közös költség, rezsi, internet, esetleges parkolás. Arra is kitértek, hogy az Otthon Start Hitelprogram miatt többen gondolkodhatnak saját lakás vásárlásában a bérlés helyett. Közölték, a Magyar Nemzeti Bank korábbi becslései szerint a kedvezményes hitelprogram eredményeként Budapesten az elsőlakás-vásárlók aránya a korábbi 25-ről 40 százalékra nőtt, a befektetői aktivitás pedig óvatosabb lett. Ez eleinte mérsékelte a keresletet, de Zankó Károly tapasztalatai szerint tavasz végére kiderült, hogy az önerő hiánya miatt sokan nem tudnak élni a kedvezményes hitel lehetőségével – olvasható az OTP Ingatlanpont közleményében.

Kapcsolódó cikkek