Vegyesen teljesítettek a vezető részvények

Vegyesen teljesítettek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,74 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 36 876,75 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, Európában alapvetően lefelé mozogtak a részvényárak, de a nap végére sikerült egy kicsit ledolgozniuk a mínuszokból. A német DAX index például 0,4 százalékos esésben volt a BÉT zárásakor. A magyar piac ennek fényében jól teljesített, hiszen gyakorlatilag stagnált. Ez azonban vegyes mozgásokkal valósult meg – tette hozzá.

A Mol 14 forinttal, 0,47 százalékkal 2956 forintra gyengült, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,49 százalékkal 10 200 forintra esett, forgalmuk 3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,13 százalékkal 395,50 forintra erősödött, forgalma 164,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,53 százalékkal 5315 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3562,11 ponton zárt kedden, ez 16,89 pontos, 0,48 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.