fotó: pixabay.com

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 46 396,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken, ami 967,75 ponttal, 2,13 százalékkal magasabb az előző heti záráshoz képest.

A részvénypiac forgalma megközelítette a 71,2 milliárd forintot a múlt heti 53 milliárd forint után. A vezető részvények közül csak az OTP erősödött. A bank papírjai már hétfőn jól teljesítettek, hozzájárulva ahhoz, hogy a BUX a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel kezdje a hetet. Kedden iránykeresés jellemezte a tőzsdét, a részvényindex alig változott, szerdán pedig a romló befektetői várakozások hatására jelentősen csökkent, és a vezető részvények többsége is gyengült. Csütörtökön a kedvezőbbre forduló nemzetközi hangulattal együtt a BUX a történelmi csúcs közelébe jutott, és a hét utolsó napján meg is döntötte azt. A részvénypiac vezetője ekkor is az OTP volt, amely pénteken megdöntötte idei árfolyamcsúcsát. Részvényeinek értéke utoljára 2020 februárjában volt magasabb.

A CIB heti összefoglalója szerint a részvénypiacok világszerte gyengélkedtek a hét során, a tőzsdei hangulat vegyesen alakult. Nemzetközi szinten a befektetők főképp a növekvő inflációtól tartanak, A hét elején kriptodevizák zuhanása rontotta a várakozásokat, emellett az infláció nemzetközi szintű emelkedésétől is tartanak a befektetők.

“A BÉT-hez hasonlóan a nyugati tőzsdék is a hét második felében teljesítettek jobban, ellensúlyozva az előző napok veszteségeit”

– írták.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a tőzsdét befolyásoló események közül kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Bank a növekvő infláció miatt fölvetette az alapkamat emelésének lehetőségét, és megjelent az első negyedév GDP-becslése is, méghozzá a vártnál jobb adatokkal.

Józsa Bence hozzátette, hogy a BÉT több jelentős kibocsátóját is érintették a heti hírek.

Értesülések szerint a Mol értékesítheti az Északi-tenger alatti, körülbelül 500 millió dollárt érő mezőit, az Európai Bizottság pedig engedélyezte a Richter új fogamzásgátlóját, így a második félévben elkezdődhet az értékesítés. Az OTP a héten kiemelkedő mértékben, 6,92 százalékkal erősödve 15 610 forintig jutott. Forgalma is jelentős volt, 50,5 milliárd forint. Legnagyobb mértékben, 2,91 százalékkal a Magyar Telekom árfolyama esett, árfolyama 401 forinton zárt pénteken, heti forgalma kevéssel meghaladta az 1 milliárd forintot. A Richter 1,84 százalékkal gyengülve 8 290 forinton fejezte be a hetet, 7,3 milliárd forintos forgalom mellett. A Mol-részvények értéke 0,44 százalékkal csökkenve 2 274 forintra mérséklődött, összforgalmuk 8,3 milliárd forint volt. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3667,93 ponton zárt, ami 1,04 százalékkal alacsonyabb, mint múlt pénteken.