Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Tóth Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzőjének elemzése szerint bár az ázsiai és nyugat-európai hangulat mérsékelten kedvezőnek mondható, a vezető hazai részvények technikai képe nagyrészt lefelé mutat.
A szakértő úgy látja, az OTP-részvények ára a 11 800 forint környékén lévő támasz irányába csökkenhet. A Mol jegyzése kedden esett, a 2820 forintos támaszra érdemes figyelni. A Richter a pozitív korrekciót követően csökkenhet, míg a Telekom kissé emelkedhet, a 425 forintos ellenállást célozhatja meg.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,24 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel, 39 405,19 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 30 forinttal, 1,03 százalékkal 2874 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,24 százalékkal 11 990 forintra esett, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,95 százalékkal 423 forintra erősödött, forgalma 44,1 millió forint volt. A Richter-papírok 12 forinttal, 0,24 százalékkal 4968 forintra gyengültek, forgalmuk 588,4 millió forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek