Most éppen ezt követeli a Demokratikus Koalíció

Most éppen ezt követeli a Demokratikus Koalíció

Azt szeretnék, ha egy független uniós testület bírálná el az uniós források elosztását, mert szerintük a "Fidesz gátlástalanul elnyel mindent".

“A magyar kormány ismét rekordot döntött a szégyenben: a 28 uniós tagállam közül itt kellene a legnagyobb arányú EU-s forrást visszafizetni. Jövőre az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF vezetője is Magyarországra látogat, és a tervek szerint találkozik Polt Péterrel is.

A Demokratikus Koalíció továbbra is kitart az álláspontja mellett, miszerint független, uniós testületeknek kell elbírálniuk a Magyarországnak járó EU-s források elosztását.

A Fidesz-kormány ugyanis gátlástalanul, sőt büszkén nyeli el ezeket a pénzeket. Mi, európai magyarok azonban nem a kis gömböcök hizlalására fordítanánk ezeket a súlyos milliárdokat, hanem az ország és a magyar emberek javára” – fogalmazott Molnár Csaba DK-s EP-képviselő, ügyvezető alelnök a közleményében.

Kapcsolódó cikkek