Emelkedett a BUX a héten

Emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX  688 ponttal, 3,75 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, és 19 023,96 ponton zárt pénteken.

A BÉT részvénypiaci forgalma 45,45 milliárd forintot tett ki az előző hét 54,31 milliárd forintos forgalma után. A vezető részvények a Richter kivételével jelentős erősödéssel zárták a hetet.

A héten enyhültek a piaci félelmek azzal kapcsolatban, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed csökkenti az eszközvásárlási programját, az amerikai gazdaság állapotáról tanúskodó közzétett adatok alapján legalábbis távolabbra került ennek a lehetősége. Így a befektetők fellélegeztek, és megindult a pozitív korrekció a részvénypiacokon, amiből a BÉT is profitált. A pénteki magasabb záróárakhoz a pozitív nemzetközi piaci hangulat mellett hozzájárultak a negyedév végén szokásos “záróár-beállítások” is. 

Egyes vélemények szerint a régión belül is volt némi tőkeáramlás a magyar piac felé, ami azzal magyarázható, hogy Lengyelországban a magánnyugdíjpénztárak hasonló sorsra juthatnak, mint korábban Magyarországon, és ez kedvezőtlenül érintheti a lengyel részvénypiacot, Csehországban pedig a kormányválság bizonytalanítja el a befektetőket.  

Több fontos, a magyar tőzsdei vállalatokat érintő hír is megjelent a héten. A parlament elfogadta az újabb adómódosításokat, amelyek alapján a bankszektornak és a távközlési cégeknek is nő a költségvetési befizetési kötelezettségük. A Telekom ennek alapján profitfigyelmeztetést adott ki, és közölte, hogy az év elején prognosztizált 4-7 százalékos zsugorodás helyett 9-12 százalékkal csökken az EBITDA eredménye az idén.

A Mol bejelentette, hogy elfogadták az Irak kurdisztáni régiójában lévő Shaikan kutatási blokk mezőfejlesztési tervét, amelynek alapján hamarosan megkezdődhet az olajkitermelés. A héten kiderült az is, hogy a Shah Deniz konzorcium nem a Nabuccót választotta az általa kitermelt földgáz európai szállítási útvonalaként.

A Richter újabb licencmegállapodásról számolt be, ami további növekedési potenciált jelent a gyógyszercég számára.  

A vezető részvények közül az OTP 6,59 százalékkal drágult a héten, 4755 forinton zárt pénteken.

A Magyar Telekom papírjainak értéke 6,92 százalékkal 340 forintra nőtt. 

A Mol árfolyama 3,99 százalékos erősödéssel 16 950 forinton fejezte be a hetet.

A gyógyszergyártók közül a Richter 2,44 százalékkal 33 950 forintra gyengült, az Egisnek viszont 5,69 százalékkal 21 910 forintra emelkedett az árfolyama.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX értéke 2,29 százalékkal, 23,51 ponttal 1050,69 pontra nőtt az elmúlt héten.