Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szerdán a forint az euróval szemben 0,62 százalékkal, a dollárral szemben 0,59 százalékkal, a svájci frankkal szemben pedig 0,54 százalékkal erősödött a monetáris politikai szigorítást, kamatemelést már júniusban előre vetítő jegybanki vezetőktől származó kijelentések, és a jegybank májusi kamatdöntő ülésén készült jegyzőkönyv ugyancsak erre utaló kitételeinek hatására.

A dokumentumban a monetáris döntéshozók megerősítették, hogy az árstabilitás megőrzését tekintik a jegybank legfontosabb monetáris politikai céljának, és az inflációs kockázatok fokozódásának függvényében kifejezték szándékukat a monetáris feltételek szigorítására.

Az eurót 346,35 forinton jegyezték csütörtök reggel hét óra után, kissé alacsonyabban a szerda kora esti 346,66 forintnál. A dollár jegyzése az előző estivel megegyező 284,68 forinton állt csütörtök reggel is. A svájci frank árfolyama 317,80 forintra emelkedett 317,69 forintról.

Az év eleje óta a forint 4-5 százalék nyereségre tett szert mindhárom devizával szemben. Csütörtök reggeli jegyzésén az euróval szemben 4,4 százalékkal, a dollárral szemben 4,1 százalékkal, a svájci frankkal szemben pedig 5,3 százalékkal erősödött.

Kapcsolódó cikkek