Sok pénzt fordítanak a kutatásra ebben az ágazatban

Sok pénzt fordítanak a kutatásra ebben az ágazatban

Három éven át évi 260 millió forintos támogatásban részesül a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), a forrást a Tématerületi Kiválósági Program keretében nyerte el az intézmény. Ezt mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke kedden, Gödöllőn.

Birkner Zoltán elmondta, a tématerületi programokkal azt szeretné a kormány elérni, hogy magyar állami egyetemek, illetve magyar állami kutatóintézetek egy adott vagy több témának nemzetközi szinten is a centrumává váljanak, így átívelhetők akár tudományterületek és intézmények is.

“A feladatra 14,6 milliárd forintot osztanak szét az idén 26 intézmény között”

– közölte az NKFIH elnöke.

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója arról beszélt, hogy a fehérjetakarmány programjukkal pályáztak a támogatásra, amely hozzájárulhat a magyar mezőgazdaság minőségi és mennyiségi fejlődéséhez, a társadalom jólétének erősítéséhez. Célja helyettesíteni, kiváltani, esetleg kiegészíteni a Magyarországon használt, nagyrészt importból származó GMO-s szójafehérjét. Hozzátette, hogy ezt a célt az alaptörvény is rögzítette, amely szerint Magyarország mezőgazdasága jövőjét GMO mentesen képzeli el.

“Ehhez a mezőgazdasági alapanyag előállításban szinte minden rendelkezésre áll, kivéve a GMO mentes fehérjeforrás”

– fűzte hozzá.

A NAIK vezetője beszélt arról, hogy az importált szóját a magyar mezőgazdaságból kiváltani teljesen nem lehet, de vannak alternatív megoldások és ezeket célozza meg a kutatási program.

“Azt kutatják majd, hogyan lehet GMO mentesen magyar forrásból hasonló összetételű takarmányokkal kiegészíteni a szójatakarmányt”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek