Most kiderül, kik a megtorlás bűnösei

Ezen a héten mutatja be a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) azt a nyilvánosan is elérhető adatbázist, amelyben az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlások résztvevőiről összegezték a hozzáférhető adatokat. Erről beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a testület elnöke.

Földváryné Kiss Réka közölte, 110 000 oldalnyi anyag feldolgozásával készült el a körülbelül ezer ember – zömében vizsgáló – tevékenységét, életútját bemutató adattár, feltárva a forradalom előtti pályájukat éppúgy, mint azt, hogy mit kaptak “jutalmul” a megtorlásokban való részvételért. A NEB elnöke hangsúlyozta, a kutatók számára éppúgy fontos a másfél éves munkával összeállított adattár, mint az érdeklődő közönségnek. Megjegyezte, 1956 után 125 per indult a forradalom résztvevői ellen, és az eljárások végén 230 embert akasztottak fel.