Még egy fegyver ebola ellen

Újabb segítséget nyújt Kína az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai országoknak.

A pekingi külügyminisztérium főigazgatójának péntek reggeli bejelentése szerint az ázsiai ország további mintegy 500 fős egészségügyi személyzetet küld a közeli jövőben a térségbe. A külügyminisztériumi vezető közölte, hogy Kína egy hónapon belül kórházat épít Libériában. Ezenkívül mentőautókkal, kórházi ágyakkal és különböző orvosi felszerelésekkel igyekszik segíteni a járvány sújtotta országokat is, mindenekelőtt Sierra Leonét és Guineát. A bejelentés szerint a nyugat-afrikai országok megsegítésére 750 millió jüant – átszámítva mintegy 97 millió eurót – különítettek el. 

Eddig több mint 13.700 ember betegedett meg a vírus okozta járványban, közülük közel ötezren haltak meg. A megbetegedések túlnyomó többségét Nyugat-Afrikában – Libériában, Sierra Leonéban és Guineában – regisztrálták, húsz eset volt Nigériában, négy az Egyesült Államokban, egy-egy pedig Maliban, Szenegálban és Spanyolországban. Kína a járvány februári kitörése óta többször is gyorssegélyt nyújtott a szóban forgó országoknak, eddig közel 200 egészségügyi szakembert küldött a helyszínre, akik a megelőzésben és a helyzet kezelésében működnek közre.