ezen dolgoznak magyar tudósok, forrás: Jakub Zerdzicki/Pexels.com

Digitális arcrekonstrukciókat készítenek magyar tudósok

Digitális arcrekonstrukciókat készítenek magyar tudósok

Az országban egyedülálló módon, embertani leletek alapján több száz éve halott emberekről készít digitális arcrekonstrukciókat Kis Luca, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Embertani Tanszékének tudományos munkatársa. Erről tájékoztatta a felsőoktatási közkapcsolati igazgatósága.

A közlemény szerint Kis Luca biológia-rajz szakos hallgatóként találkozott az arcrekonstrukció lehetőségével. Magyar szakemberek korábban csak szobrászati rekonstrukcióval foglalkoztak, a kutató az első, aki digitálisan készíti el az arcrekonstrukciókat Magyarországon. Kis Luca az SZTE Embertani Tanszékén végezte doktori tanulmányait, és kutatása mellett kezdett el online digitális arcrekonstrukciót tanulni.

A digitális munkafolyamat hasonlít a szobrászi alkotófolyamatra: minden lépés manuálisan zajlik, azzal a nagy különbséggel, hogy a szakember digitális anyagot használ digitális eszközökkel, és azzal a nagy előnnyel, hogy jobban ellenőrizhető és javítható folyamat közben a rekonstrukció, mert minden réteget egyesével átlátszóvá tud tenni.

Kis Luca jelenleg arcrekonstrukciókat készít több, a mohácsi csata tömegsírjaiban eltemetett ember koponyája alapján. A másik projekt Lezsák Gabriella régész Ópusztaszeri Emlékparkkal közös kutatásával kapcsolatos. A Kunszállás-Fülöpjakab avar kori temető gazdag melléklettel ellátott sírjában talált férfi arcának rekonstrukcióját végzi el; ennek tudományos közlése jelenleg folyamatban van. A rekonstrukció egyik célja, hogy a múzeumi megjelenítéskor segítsen az embereknek érzelmileg kapcsolódni az adott emberhez, és a látogatók el tudjanak mélyedni abban az üzenetben, amelyet a kiállítás át szeretne adni.

Kapcsolódó cikkek