csillagok alatt, fotó: Nagy Lajos/MTI (archív)

Látott már felfújható planetáriumot?

 csillagok alattA veszprémi Laczkó Dezső Múzeum szakembereinek segítségével távcsöves bolygófigyelésen vesznek részt az érdeklődők a balácapusztai római kori villagazdaságnál, a Múzeumok éjszakáján 2012. június 16-án, fotó: Nagy Lajos/MTIAz épített örökség mellett természeti és kulturális értékek is szerepelnek a Kulturális örökség napjainak veszprémi kínálatában. Egyebek mellett a Benedek-hegyi óvóhelyet lehet majd felfedezni, egy felfújható planetáriumban pedig a csillagok világa tárul az érdeklődők elé.

Perlaki Claudia, a polgármesteri hivatal kulturális csoportjának vezetője elmondta, hogy a péntektől hétfőig tartó programsorozat a Mesél az ég című előadással kezdődik, amelyre elsősorban gyermekeket és családokat várnak a Kabóca Bábszínházban felállított planetáriumba. Hozzátette, a csillagok világát bemutató, látványos és szórakoztató előadásra szombaton délelőtt is várják a látogatókat. Zseblámpás túra indul szintén szombaton délelőtt a Benedek-hegy gyomrában található óvóhelyre. A Veszprémi Petőfi Színház tervezett felújításáról beszél majd Potzner Ferenc művészettörténész a teátrumban szombaton délután.

Szakemberek mutatják be a Dubniczay-palota, a Modern Képtár Vass László Gyűjtemény és az Eötvös Károly Megyei Könyvtár értékeit – közölte a kulturális csoportvezető, hozzátéve, hogy az érdeklődők betekinthetnek a máskor nem látogatható épületrészekbe is, például a könyvtár toronybelsejébe, a kötészeti helyiségbe és láthatják a helyismereti gyűjtemény féltett kincseit, köztük a legrégebbi kötetet és az épület múltját felidéző képeket is. A Séd-völgyében tett múltidéző séta során többek között a veszprémvölgyi apácakolostor romjait és a Jezsuita templomot látogatják meg a kirándulók szombaton délután.

Vasárnap délelőtt az Érseki Palotába, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény épületébe, valamint a Gizella- és a Szent György-kápolnába is várják az érdeklődőket tárlatvezetéssel egybekötött épületlátogatásra.     A programsorozat zárásaként hétfőn délután a Fejedelemasszonyok és a vallásszabadság Erdélyben című tanulmánykötetet Medgyesy S. Norbert történész mutatja be – fűzte hozzá.