fotó: pixabay.com

Egy hét múlva indul a világűrbe az űrturizmusban gondolkozó milliárdos

Egy hét múlva indul a világűrbe az űrturizmusban gondolkozó milliárdos

Richard Branson angol milliárdos július 11-én repül a világűr peremére. A BBC hírportálja tette közzé a bejelentést.

Branson cége, a Virgin Galactic-nak az Egyesült Államokban két évtizede fejlesztett Unity rakétájank hátsó ülésén lesz utas. Az űrjármű 90 kilométeres magasságig fog feljutni, a fedélzetén utazók így kapnak pár percnyit a súlytalanságból, és megnézhetik a Föld görbületét. Branson kereskedelmi űrutazási szolgáltatást akar indítani. Nagyjából 600-an már be is fizették az előleget a kirándulásra. A nagyvállalkozó repülése azt jelenti, hogy ezek a jelentkezők igen közel kerülnek a menetjegy teljes árának – egyes esetekben 250 ezer font (102 millió forint) – a befizetéséhez.

“A világűr mindannyiunké. Tizenhét év kutatás, fejlesztés és innováció után az új kereskedelmi űripar készen áll, hogy megnyissa az univerzumot az emberiségnek és teljesen megváltoztassa a világot”

– mondta Branson.

A Virgin Galactic múlt héten megkapta a szövetségi légügyi hivatal (Federal Aviation Administration, FAA) engedélyét.

Július 11-én nyílik egy úgynevezett repülési ablak, erre a vasárnapra tervezik a fellövést, ám kedvezőtlen időjárási viszonyok vagy esetleges technikai hibák miatt ez változhat. Ha Branson missziója sikerrel jár, akkor lépéselőnyt szerez az űrturizmusban riválisával, az Amazon-alapító Jeff Bezosszal szemben.

Az amerikai milliárdos, aki vagyona tetemes részét hobbijára, a rakétaépítésre fordította, július 20-át jelölte ki űrutazása napjául.

Három embert hívott magával a New Sheperd fedélzetére: fivérét, egy jótékonysági árverés győztesét, valamint csütörtöki bejelentése szerint a 82 éves Wally Funk egykori pilótanőt. Branson egyértelműen erre válaszul jelölte ki július 11-ét repülése napjául. Eredetileg ugyanis a következő Unity-járaton a Virgin Galactic négy alkalmazottja utazott volna, hogy teszteljék a kabin élményét a jövendőbeli turisták számára. A milliárdos csak ezután indult volna.

Most ő lesz a négy tesztelő egyike Beth Moses, a Galactic vezető űrhajós oktatója, Colin Bennett vezető mérnök és Sirisha Bandla kormányzati ügyekért felelős alelnök mellett. A két pilóta elöl Dave Mackay és Michael Masucci lesz.

A 2000-es években hét tehetős ember fizetett azért, hogy meglátogathassa a Nemzetközi Űrállomást (ISS). Az orosz űrügynökség védnöksége alatt a szervezett űrutazás lehetősége azonban 2009-ben megszűnt.

Kapcsolódó cikkek