Lerchner István, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. projektvezetője közölte, hogy a projektben számos egyetemmel és kutatóintézettel is együttműködnek: a Debreceni Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel közösen a technológia társadalmi kérdéseit, valamint az utasokra gyakorolt hatását is vizsgálják.
“Mivel a járművek környezetfelismerése mesterséges intelligencia alapú modellekre épül, a Gábor Dénes Egyetem mesterséges intelligencia tudásközpontjával is dolgoznak, a SZTAKI kutatóintézettel pedig járműszabályozás-technikai kutatásokat fejlesztenek”
– emelte ki.
Lerchner István jelezte, a közúti tesztelést zárt pályás tesztelés előzte meg a ZalaZONE területén. Tájékoztatása szerint először Zalaegerszegen jelennek meg az autók, ahol kisebb és kevésbé forgalmas városi környezetben tesztelik őket, a következő állomás Debrecen lesz összetettebb környezetben, majd Budapest következik még komplexebb közlekedési viszonyok között. Amikor megkezdik a közúti teszteket, minden esetben biztonsági járművezető felügyeli az önvezető autók működését, aki szükség esetén be tud avatkozni a projektvezető elmondása szerint, aki ehhez hozzátette, a fejlesztési programban a későbbiekben robottaxi-szolgáltatás bevezetését, valamint a járművek igényvezérelt közösségi közlekedésbe állítását is tervezik.
Hamar Zoltán, az AVL-ZalaZONE Kft. ügyvezetője elmondta, Zalaegerszegen olyan önvezető járművek tesztelését is lehetővé tevő környezetet építettek ki, amelyben gyakorlatilag Európa összes autógyártójával dolgoznak, nagyszériás modelleken és sportautókon egyaránt.
A tesztpálya működési modelljéről szólva közölte: a tulajdonos az állam, az üzemeltető társaság pedig Európa egyik legnagyobb mérnöki szolgáltató vállalatával, a grazi központú AVL-lel működik együtt a pálya hosszú távú üzemeltetésében. A szolgáltatásaik között szerepel a 13 különböző elemű tesztpálya bérbeadása, irodákkal és járműlaborokkal, mérnökeik a járművek és környezetük közötti interakciókat is tesztelik, valamint vezetéstechnikai tréningeket tartanak.
“Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek”
– jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
Tanács Zoltán közölte: az önvezető járművek technológiája az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül, de széles körben még nem terjedt el.
“Amerikában és világszerte 2020 óta működnek hasonló képességű önvezető járművek. A Waymo (a világ vezető robottaxi-üzemeltetője) hasonló szolgáltatásában több mint 300 millió kilométert tettek már meg önvezető autók az elmúlt években, mindezt 80-90 százalékkal kevesebb súlyos balesettel, mint az ember vezette járművek”
– hangsúlyozta a tárcavezető.
Tanács Zoltán a jövő egyik meghatározó technológiájának nevezte az önvezető járműveket, amelyek képességeit Zalaegerszegen élőben is demonstrálják. Örömét fejezte ki, hogy Magyarország részt vesz a technológia fejlesztésében, hiszen Európában is kevés hasonló szolgáltatás működik.
A kormány a ZalaZONE szakembereivel együtt azt szeretné, ha Magyarország is élen tudna járni ennek a technológiának a fejlesztésében és elterjesztésében. Ehhez olyan jogi környezetet kell kialakítani, amely lehetővé teszi, hogy ezek a szolgáltatások biztonságosan, üzemszerűen és kereskedelmi szinten is működhessenek. Tanács Zoltán reményét fejezte ki, hogy egy-két éven belül Magyarországon is elindulhatnak az önvezetésen alapuló szolgáltatások.
A sajtótájékoztató után a résztvevők Zalaegerszegen maguk is kipróbálták az önvezető járműveket.
Tanács Zoltán a tesztkört követően az MTI kérdésére elmondta, nyugodt volt az út, nem érzett bizonytalanságot, az autó határozottan gyorsított és fékezett, megfelelő biztonsági távolságot tartott, és kiszámíthatóan közlekedett.












