A Jobbik szerint a kormány - felháborító módon - olyan szervezeti és működési szabályzatot fogadott el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség számára, amely szerint a maximálisan foglalkoztatható 198 emberből 146-an legalább osztályvezetőként dolgoznak.

A Jobbikot nem érte meglepetésként, hogy az Európai Parlament szerdán elfogadta az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló úgynevezett Tavares-jelentést.

Volner JánosA Jobbik szerint "mutyitender" eredményeként kezdték meg működésüket hétfőn a nemzeti dohányboltok.   

A Jobbik jelentős adóemeléseknek tekinti a hétfőn bejelentett kormányzati pénzügyi intézkedéseket. Volner János frakcióvezető-helyettes szerint a kabinet "populista" módon úgy tesz, mintha az intézkedésekkel a multinacionális cégeket, vagy a bankokat adóztatná.

Volner János úgy látja, "noha úgy tűnik, a magyar emberek sokszoros megsarcolása árán" Magyarország kilenc év után kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, indokolatlan a kormányzati sikerpropaganda.

Hivatali visszaélés gyanúja miatt kedden feljelentést tett a Jobbik két politikusa a trafikpályázatokkal kapcsolatban. Emellett lemondásra szólítják fel Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, Gyulay Zsoltot, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetőjét és Horváth Istvánt, Szekszárd fideszes polgármesterét.

offshoreA Jobbik szerint a kormány "rengeteg offshore céget támogat elképesztő nagyságú összegekkel", ezért írásbeli kérdést intéztek Németh Lászlóné fejlesztési miniszterhez, hogy kiderítsék, az általuk "kikutatott" 74 cég tavaly január elsejétől ténylegesen milyen kifizetésekhez juthatott hozzá.