nyaralásJúniusban 3,8 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma az előző év azonos időszakához képest.

magyar-román járőrszolgálatfotó: Czeglédi Zsolt/MTIKözös magyar-román rendőrségi járőrszolgálat indult hétfőn Hajdúszoboszlón. Az egy hónapos akció során a fürdőváros turisztikailag kiemelt övezeteiben teljesítenek szolgálatot a két ország rendőrei.

A balatoni komp forgalma 2,4 százalékkal, a személyhajók forgalma 5,4 százalékkal nőtt az előszezonban a tavaly azonos időszakihoz képest, és a Balaton legnagyobb településén, Siófokon is emelkedett a vendégéjszakák száma.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden megkezdte augusztus végéig tartó nyári ellenőrzéssorozatát.

Jelentősen nőtt Győr idegenforgalma, tavaly kétszer annyi vendégéjszakát töltöttek a kisalföldi megyeszékhelyen, mint 2008-ban, és a városba érkezők tovább is maradnak.

A kormány idén a tavalyi forrásokhoz képest kétszer annyit, 150 millió forintot különített el szúnyogirtásra a turisztikai célelőirányzatból. A hírt Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter közölte egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.

TengerfehérvárA jelentős részben az adriai-tengeri hajózásra támaszkodó vendégforgalma mellett a Vrana-tó, Horvátország legnagyobb édesvizű tavának természeti értékeire is alapozza turisztikai kínálatát Biograd na moru, az egykori Tengerfehérvár, amely hasonló nevű magyar történelmi testvérvárosaival is kapcsolatot tart.

kétéltű busz TokióbanKétéltű városnéző járműveket állított forgalomba egy cég Tokióban, a "csobbanós körútként" hirdetett utakon a szokatlan buszok a japán főváros utcái mellett annak egyik folyóján is végighaladnak.

cseh húsvétMintegy 285 ezer külföldi turista látogat a húsvéti ünnepek alkalmával Csehországba. Ezt közölte a cseh utazási irodák és ügynökségek szövetsége vasárnap.