Erről beszélt Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán szombaton annak kapcsán, hogy az elmúlt napokban Magyarországon, Ausztriában és Németországban is őrizetbe vettek embereket terrorcselekmények alapos gyanúja miatt.

Bűncselekmény hiányában felmentette a visszaélés minősített adattal és a jogellenes fogva tartás vádja alól a Fővárosi Ítélőtábla pénteken kihirdetett másodfokú, nem jogerős döntésében azt a nyugalmazott hadbíró tábornokot, aki a kémügyben járt el nyomozási bíróként.

Ősszel benyújtja a rendvédelmi életpályamodell egyes elemeire vonatkozó javaslatát a belügyminiszternek a Magyar Rendvédelmi Kar. 

Továbbra is nagy az érdeklődés Németországban az egykori keletnémet állambiztonsági hatóság iratanyaga iránt, a bő száztízezer folyóméternyi aktát kezelő hivatalhoz az idén havonta több mint ötezer megkeresés érkezett.

Az orosz-amerikai államközi kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint a titkosszolgálatok civakodása. Ezt mondta szerdán az orosz államfő az Edward Snowden ügyében folyó vitára utalva.

Martonyi János külügyminiszter szerdán tájékoztatást kért Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettől arról, hogy magyar kormányzati vagy egyéb intézmények ellen folyt-e titkos adatgyűjtés, akár Magyarországon akár külföldön.