A jövő évi költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja ma az Országgyűlés a végleges javaslat keddre tervezett elfogadása előtt. A képviselők emellett vitát kezdhetnek az alaptörvény harmadik módosításáról is, amely a sarkalatos törvények közé sorolná az új földtörvényt.

Schmuck AndorSchmuck Andort választotta ügyvezető elnökévé a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) szombati tisztújító kongresszusán a leköszönő Kapolyi László elnök helyére.

Elfogadta a kormány, így pénteken az Országgyűlés elé kerülhet a elé kerülhet a Magyary-programhoz kapcsolódó adminisztrációs teher csökkentéséről szóló előterjesztés. Ezt tudta meg a Magyar Hírlap.

jobbikA Jobbik nagy előrelépésnek tartja, hogy a kormány magára vállalta a Rongyos Gárda egyetlen fővárosi emlékhelyének felújítását a Farkasréti temetőben.