Dorosz DávidDorosz Dávid lesz a Párbeszéd Magyarországért (PM) pártigazgatója, így döntöttek pénteken a párt elnökségi ülésén. Ez áll a párt az MTI-nek küldött szombati közleményében.

Volner JánosA Jobbik szerint a kormánynak be kellene végre látnia, hogy a külföldi tőkére alapozott gazdasági és jóléti növekedés illúziójának egyszer és mindenkorra vége. Magyarország pedig csak bérmunkás szerepkörre van kárhoztatva az Európai Unión belül és így csak elszegényedés, lecsúszás és dekadencia vár rá a következő években. Erről Volner János beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.

KDNPA Kereszténydemokrata Néppárt szerint Gyurcsány Ferenc a 2012-es évet értékelő keddi beszédében az Orbán-kormány hibáiról beszél, miközben az ország azt "a súlyos örökséget nyögi", amelyet a Gyurcsány-Bajnai vezetésű kormányok akasztottak a nyakába.

Gyurcsány FerencGyurcsány Ferenc szerint új stratégiára van szükség, mert a demokratikus ellenzéki erők még nem állnak készen egy győzelemmel végződő választási küzdelemre. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kilencedik évértékelő beszédében, kedden Budapesten egy választási szövetség létrehozását sürgette az ellenzéki oldalon.

HöokA Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem kapott hivatalos választ az Emberi Erőforrások Minisztériumától a felsőoktatási kerekasztallal kapcsolatban a hétvégi közgyűlésén megfogalmazott felvetéseire. Amíg ez nem érkezik meg, addig nem vesznek részt sem a plenáris, sem a munkacsoportok ülésein. Ezt közölte Nagy Dávid elnök kedden az MTI-vel.

Kósa LajosA bankokkal megkötendő új megállapodás az ösztönzésről szólna, vagyis, ha egy bank erősíti a hitelkihelyezést, akkor jelentős kedvezményeket kapna a bankadóból. Erről Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke beszélt kedden a TV2 Mokka című műsorában.

Nincs valódi konzervatív párt a közép-európai országokban, mert a konzervativizmus elitista ideológia, a köré csoportosuló pártok is elitpártok, és kevés párt engedheti meg magának, hogy csak az elit támogatására támaszkodjon.

Pekingbe érkezett a kisebbik japán kormányzópárt vezetője, Jamagucsi Nacuo, hogy javítsa a Kína és Japán közötti viszonyt, amely a kibékíthetetlen szigetvita miatt az utóbbi évtizedek mélypontjára jutott.