Újabb négy évre Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén a nyugat-bácskai Doroszlón.
A választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést pénteken Budapesten a Mi Hazánk kampányfőnöke
Karácsony Gergely, a Párbeszéd fõpolgármester-jelöltje Budapest mindenkié! címmel kampányindító sajtótájékoztatót tart a Fõvárosi Közgyûlés épületének udvarán az V. kerületi Városház utcában 2019. január 10-én, fotó: Bruzák Noémi/MTI (archív)
Főpolgármesteri kampánya részeként "kerületjárásba" kezdett Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje, és elsőként a XIX. kerületbe látogatott el pénteken.
Az MSZP és a Párbeszéd politikusai bírálták a kormány klímapolitikáját és energiahatékonysági beruházásokat követeltek hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A XXI. Század Intézet igazgatója szerint az ellenzéki pártok egymásra licitálnak durvaságban, de ebből csak rosszul jöhetnek ki, mert "az összellenzéki tortaszelet" folyamatosan egyre kisebb lesz, és kormányzóképességüknek a látszata is elvész.
Már csak valamivel több mint két napjuk maradt a pártoknak arra, hogy összegyűjtsék a májusi európai parlamenti választásra az induláshoz szükséges legalább 20 000 érvényes ajánlást.
Az EP-kampány nyitányának pillanatában a Fidesz messze a leghatékonyabb párt a közösségi média használatában, a mozgósítási képessége ezen a felületen is kiemelkedik az összes többi párt közül.
Szlovák zászlót húz egy ejtőernyős, fotó: Pixabay.com