Olaszország a térképen, fotó: Pixabay.com

Alig éri el az öt százalékot, mégis meghatározó kormányerőnek számíthat a centrumpárti választókat csalogató Italia Viva nevű új olasz párt, amelynek első naggyűlését alapítója Matteo Renzi volt kormányfő, a balközép Demokrata Párt volt főtitkára vasárnap zárta le Firenzében.

Bő egy napjuk maradt a pártoknak, egyesületeknek és a független indulóknak arra, hogy összegyűjtsék az októberi önkormányzati választáson való induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat.
Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelõs kampányfõnöke érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre a kötcsei Dobozy kúriához 2018. Szeptember 8-án, fotó: Varga György/MTI

Az ellenzéki együttműködés összeomlott, kevés helyen van érdemi együttműködés, az is inkább konfliktusos - fogalmazott Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a Somogy megyei Kötcsén szombaton, a Polgári Pikniket megelőzően.
Z. Kárpát Dániel

A jobboldali ellenzéki párt "elképedve tapasztalja, hogy az iskolakezdés napjaiban, illetve a felvételt nyert felsőoktatási hallgatók költözésének heteiben mennyire érzéketlen a kormányzat."
Szlovák zászlót húz egy ejtőernyős, fotó: Pixabay.com

Elutasította a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt, hogy a jövő évi parlamenti választásokon koalícióban induljon a - tisztán magyar - Magyar Közösség Pártjával (MKP) - ezt a vegyes párt vezetői jelentették be a Most-Híd Országos Tanácsának ülése után, hétfőn este.