„A felzárkózáshoz közös társadalmi célok kellenek”
2012-09-03
Bajnai Gordon szerint az országnak ma a nemzetet megosztó, haladásellenes, a szolidaritást elvető és Európától elforduló kormánya van. A volt miniszterelnök úgy véli, korszakváltásra van szükség, azoknak, akik az ország gyarapodásában érdekeltek, az elmúlt két és az azt megelőző nyolc év hibáiból tanulva olyan célrendszert kell megalkotniuk, amely a következő negyedszázadban a kormányzati politika alapja lehet.



Az LMP szerint a látványsportágakban nem látványberuházásokra - például stadionépítésekre -, hanem tiszta és átlátható viszonyokra van szükség, ezért a párt módosító javaslatot nyújt be a sporttörvényhez.
A legnagyobb ellenzéki párt szerint a kormánynak inkább a valóságot kellene bemutatnia a munkahelyvédelmi akcióterv kapcsán.


Az egykori szocialista külügyminiszter és uniós biztos szerint az Orbán-kormány tevékenysége véget vetett a magyar külpolitika több évtizedes sikertörténetének, s az ország mára példátlanul elszigetelődött az Európai Unióban.
A Népszabadság úgy tudja, az egészségbiztosító a gyógyszerkassza feltöltését kéri a kormánytól, és bár legalább 70 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy "kihúzzák" az év végéig, egyelőre csak 41 milliárd forint, a tartalék felszabadítását indítványozzák, amihez az engedélyt a nemzetgazdasági és az emberi erőforrások minisztere adhatja ki.

A kormány, más közlekedési tárgyú kormányrendeletekkel egyidejűleg, módosította, pontosította a KRESZ egyes rendelkezéseit azzal a céllal, hogy az előírások elsősorban ne a szankcionálásra adjanak alapot, hanem a közlekedés biztonságát javítsák az érthető és betartható követelmények meghatározásával.
A kormány tervei szerint elsősorban a választási irodákban lehetne feliratkozni a 2014-es országgyűlési választásokra, és indokolt esetben akár mozgó ügyintézési rendszer is segítheti az előzetes feliratkozást. Ezt írta a Magyar Nemzet szerdán.
Az MSZP szerint a kormány becsapta a bajban lévő devizahiteleseket, a rokkant emberek, valamint a kismamák és az özvegyi nyugdíjban részesülők egy részét.