Özvegyi nyugdíjak MSZP-s szemszögből
2012-09-14
Egyre nagyobb a zűrzavar a volt szociális járadékosok özvegyi nyugdíjának ügyében. "A minisztérium összevissza hazudozik, a kormánypárti média sumákol, az özvegyek meg keserű bizonytalanságban vannak. Az ügy egyre botrányosabb fordulatokat vesz." Így látja az MSZP.




Az igazságszolgáltatás minden közhatalmat gyakorló résztvevőjére egységesen a 65 éves szakmai korhatár lesz érvényes, ha a parlament elfogadja a kormány erre vonatkozó alkotmány- és törvénymódosító javaslatait. Erről beszélt mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár szombaton az MTI-nek.
Stratégiai megállapodásokat köt a kormány a közeljövőben a Magyarországon jelen lévő külföldi tulajdonú nagyvállalatokkal annak érdekében, hogy ezek a cégek nyereségük minél nagyobb részét újra hazánkban fektessék be. Ezt mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár pénteken a Gazdasági Rádió műsorában.
A magyar-amerikai kapcsolatoknak és a két ország szövetségének fontosságát hangsúlyozta a magyar kormányküldöttség az amerikai kormánypárt konvencióján való részvétellel. Erről beszélt Kumin Ferenc nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár helyi idő szerint csütörtök éjjel telefonon az MTI-nek.



Az MSZP szerint a miniszterelnök a közvélemény és a Fidesz-KDNP-frakció félrevezetésével próbálja elterelni a figyelmet a kormány gazdaságpolitikai hibáiról.

A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánított négy Kecskemétet érintő közlekedésfejlesztési projektet. Ezt mondta Zombor Gábor, a város polgármestere a Loppert Dániellel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatón szerdán.
Az Orbán-kormány törekvése hangsúlyozottan arra összpontosult, hogy ne a lakosságot érintő költségvetési megszorításokkal, hanem a munkára ösztönzéssel, valamint az állam aktivitásának növelésével hozza lendületbe a magyar gazdaságot. Erről beszélt a Magyar Hírlapnak adott, kedden megjelent interjújában Bod Péter Ákos, a Corvinus Egyetem tanára.