A Liberálisok ügyvivője szerint ha Polt Péter legfőbb ügyész a vírustagadó Gődény György ellen eljárást indított, akkor Müller Cecília országos tisztifőorvos és Orbán Viktor miniszterelnök egy-egy korábbi nyilatkozata is sürgős eljárást kellene, hogy maga után vonjon.

A Magyar Liberális Pártban abban reménykednek, hogy az RMDSZ-nek a magyar politikai szervezetek összefogásával jó eredményt sikerül elérnie a romániai parlamenti választáson, és így erős képviselete lehet majd az új parlamentben a Romániában élő magyaroknak.

Azt írták, a mai napon a kommunista diktatúrák áldozataira emlékeznek. Azokra a milliókra, akiket világnézetük, vallásuk vagy társadalmi státuszuk miatt kényszermunkatáborba hurcoltak, börtönbe zártak, megkínoztak vagy kivégeztek.
a Parlament épülete

A Jobbik szerint Orbán Viktor elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét, a DK Magyarország megosztottságát hangsúlyozta, az MSZP "egyszemélyes fakenews-gyárnak" a Párbeszéd pedig "megfáradt Bástya-elvtársnak" nevezte a miniszterelnököt a kormányfő vasárnapi évértékelő beszédére reagálva.

A Magyar Liberális Párt az orvosi kannabisz legalizációját sürgeti, az ellenzéki párt részéről megrendelt közvélemény-kutatás szerint ezt a magyarok többsége támogatja.