Hidegfront éri el északnyugat felől hétfőn napközben a térséget, a Dunántúlon és az északi megyékben megszűnik a kánikula, az Alföldön, főként a délkeleti felén még előfordulhat 25-26 Celsius-fokos középhőmérséklet. 

Az országszerte tartós hőség mellett vasárnapra több megyére heves zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Május első napjaiban ismét többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is, emellett többfelé a szél is megerősödik. Ezzel együtt viszont napközben sok helyen 20 Celsius-foknál is melegebb lesz majd a hosszú hétvégén.

A tavalyi év csapadékosan indult, márciusban rendkívüli hóhelyzettel, de nyártól már a szárazság dominált. Összességében pedig az átlagosnál némileg melegebb volt és a nap is többet sütött 2013-ban Magyarországon. Ez derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a honlapján közzétett tanulmányából.

A szokásosnál melegebb decemberi és januári időjárás még nem károsította gyümölcsösöket, a rügyek még pihennek. Ezt közölte Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke kedden az MTI megkeresésére.