"Magyarországon biztosított a békés gyülekezés és a szólás szabadsága"

"Magyarországon biztosított a békés gyülekezés és a szólás szabadsága"

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a hétvégi melegfelvonulás is jelzi, hogy Magyarországon biztosított a szólásszabadság és a békés gyülekezés szabadsága - világnézetre és hovatartozásra tekintet nélkül.

Ezt a kisebbik kormánypárt közölte hétfőn az MTI-vel, kiemelve, a homoszexuálisokat jogilag nem éri hátrányos megkülönböztetés, azonos állampolgári jogokkal és kötelességekkel rendelkeznek, mint heteroszexuális társaik. Amit a KDNP a múltban és a jövőben is felháborítónak tart, az a tudatos politikai provokáció érdekvédelmi köntösbe bújtatva – írták. Rendkívül visszásnak tartják, ha azok, akik toleranciát követelnek, mások vallási meggyőződését nem tisztelik, hanem azt, akár nemzeti szimbólumokkal együtt, nyilvánosan gúnyolják – tették hozzá. A menet egyes tagjainak a keresztény jelképeket besározó megnyilvánulásai minden jóérzésű embert sértenek, a vallásosakat pedig kifejezetten felháborítják, a szervezőknek pedig sajnos évek óta nincs szándékuk vagy erejük, hogy ezen provokálókat kiszűrjék a menetből – fogalmaztak. Megerősítették, a KDNP természetjogi alapon továbbra is ellenzi az azonos neműek házasságát, amelyet az alaptörvény is kizár, és a gyerekek érdekeire figyelemmel nem fogadják el a meleg párok örökbefogadásának engedélyezését sem. Vallják, hogy a férfi és nő egységére épített család a társadalom legalapvetőbb építőköve, a családok támogatása pedig az állam egyik legfőbb feladata. A keresztény értékeket nem a változó divatok, hanem a kétezer éve továbbélő hagyomány táplálja – írta a KDNP, hozzátéve: “e téren véleményünk szabad kinyilvánításának jogát alapvetőnek tartjuk és álláspontunk tiszteletben tartását mindenki mástól is elvárjuk”.

A Budapest Pride Fesztivál felvonulását szombaton tartották. Ulrike Lunacek, az Európai Parlament (EP) alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség tagjai az európai, így a magyar társadalomnak is fontos szereplői. A felvonulást ellentüntetők próbálták megzavarni, a rendőrök nagy erőkkel biztosították a rendezvényt.

Kapcsolódó cikkek