Listát tett közzé a hétvégén egy görögországi lap arról a mintegy kétezer tehetős állampolgárról, akik feltehetően adócsalás céljából Svájcba vitték a pénzüket. A főszerkesztő ellen letartóztatási parancsot adtak ki a személyiségi jogok megsértésére hivatkozva.

newsweek2013-tól kizárólag digitális formában jelenik meg a Newsweek című amerikai hetilap. Ezt csütörtökön jelentették be a magazint tulajdonló amerikai médiavállalat vezetőségi tagjai.

nyilvános infókAz egyesült államokbeli hivatalos tisztségviselők éveken keresztül haboztak, amikor az amerikai támadó kiber-hadviselési programról faggatták őket. Holott beszélhettek volna nyíltan is.

Tokió hivatalosan tiltakozott két tekintélyes amerikai lapnál, a The Washington Postnál és a The New York Timesnál amiatt, hogy olyan reklámhirdetéseket tettek közzé, amelyek kínai területnek nevezik a Japánban japánként elkönyvelt Szenkaku-szigeteket.

Fotó: Kovács Tamás/MTIÚj tartalomszolgáltató és -értékesítő mobilportált indított kedden a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Ezt jelentette be Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Hír- és magazinműsorok számára nyújtandó pályázati támogatásról döntött szerdai ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a hatóság a Magyar Média Mecenatúra program keretében ezúttal összesen 74 millió forinttal támogatja a rádiókat.

A pénteki megnyitóval hivatalosan is kezdetét veszi a XXX. nyári olimpiai; az m1, az m2 és a Kossuth Rádió minden magyar érdekeltségű és fontosabb eseményt közvetít, de a Duna és a Duna World is kiemelt figyelmet szentel az ötkarikás játékoknak. De nem csak a közszolgálati platformok, a Sikeradó is folyamatosan végigkíséri majd a magyar sikereket.

RádióÚj kisközösségi rádiók színre lépését is ösztönzi a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának pályázata, amelyet a héten fogadott el a testület; a pályázatok augusztus 30-án nyújthatók be.