A kisebbik kormánypárt közleménye szerint Mindenszentek napja hittől, vallástól függetlenül megállásra, gondolkodásra késztet mindannyiunkat, hogy kapcsolatainknak, az előttünk álló feladatoknak, végső soron az élet nagy kérdéseinek kiemelt figyelmet szenteljünk.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (b8) és a párt vezetõi a Himnuszt éneklik a pártelnök 16. évértékelõ beszéde után Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én. Mellette Vadai Ágnes, a DK alelnöke (j8), Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, a DK európai parlamenti (EP) képviselõje, az EP alelnöke (j7), Molnár Csaba, a párt ügyvezetõ alelnöke, a DK európai parlamenti képviselõje (j6), Kolber István, a párt országos tanácsának elnöke, a Demokratikus Koalíció Új Köztársaságért Alapítványa kuratóriumi elnöke (j5), Gy. Németh Erzsébet, a párt elnökségi tagja (j4), Varju László, a DK alelnöke (j3), László Imre, a párt elnökségi tagja (j2). Balról Ara-Kovács Attila, a DK elnökségi tagja, a párt EP-képviselõje (b7), Oláh Lajos, a DK parlamenti képviselõje (b6), Vágó István (b5), Avarkeszi Dezsõ (b4) és Ráczné Földi Judit (b3), a párt elnökségének tagjai, fotó: Kovács Tamás/MTI

A DK kormányzati vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a katolikus egyházon belüli, kiskorúakat érintő szexuális visszaélések ügyében
Raffaello: Szűz Mária (részlet), forrás: Wikipédia

Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét.

A katolikus egyház vasárnap ünnepli az úrnapját, amely az oltáriszentség, vagyis Jézus kenyérben és borban maradandó jelenlétének ünnepe.