A politikai és gazdasági árkok betemetésére szólított fel, és a "27-ek erős Európája" mellett szállt síkra szombaton, kétnapos hivatalos látogatásának második napján Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök a görög fővárosban.

Kiszelly Zoltán politológus szerint az Egyesült Államok vezetése nem érdekelt Európa és az Európai Unió egységében.

Jelenleg is folyamatosak a tárgyalások az Európai Unió jövőjét illetően, különböző koncepciók vannak az Egyesült Királyság unióból való kilépéséről és az az utáni folytatásról is.

Nem indul újra az Európai Bizottság elnöki tisztségéért Jean-Claude Juncker, a bizottság jelenlegi vezetője.

Óriási, mintegy kilencszeres különbség mutatkozik az Európai Unió tagállamai között a minimálbér összegét illetően.
Trócsányi László, igazságügyi miniszter (archív)

Trócsányi László azt mondta, ha nem erősítik meg az Európai Unió külső határait, az a bevándorlók áradatának köszönhetően a tagországok közötti falak építéséhez vezethet.