Áder János (archív)

Áder János: meg kell védeni az EU határait és értékeit

Áder János: meg kell védeni az EU határait és értékeit

Európára fokozódó migrációs nyomás nehezedik majd a következő hónapokban, években, ezt az Európai Unió nem szemlélheti tehetetlenül, fel kell készülni, és az EU határait, közös értékeit meg kell védeni. Ezt mondta köztársasági elnök hétfőn Budapesten, a visegrádi csoport (V4) államfői találkozóján.
A Szépművészeti Múzeumban tartott eseményen az államfő a lengyel és szlovák kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatón kiemelte, a visegrádi partnerek biztosították Lengyelországot szolidaritásukról, és arról, hogy akár politikai, akár technikai támogatásra, akár rendőri erőre van szüksége, számíthat a másik három országra.

Kifejtette, az elmúlt hetekben nagyon súlyos migrációs és politikai válság alakult ki a lengyel-fehérorosz, a lett-fehérorosz, valamint a litván-fehérorosz határon. A visegrádi partnerek szolidárisak Lengyelországgal, ami Magyarország esetében azért is indokolt, mert 2015-ben, “amikor mi voltunk bajban”, Lengyelország és a másik két V4-es ország biztosította Magyarországot a szolidaritásáról – idézte fel. Úgy vélte, a migráció kérdése és az, ami a lengyel határon zajlik, újra felhívja a figyelmet arra, hogy az EU nem késlekedhet tovább.

“Ha az afganisztáni válságot nézzük, vagy ha az afrikai és Ázsia más térségeinek a változásait nézzük, akár a klímaváltozásnak a hatásait, Európára fokozódó migrációs nyomás nehezedik majd”

– mondta.

Áder János hangsúlyozta: a V4-es államfők közös nyilatkozatban hívják fel a figyelmet arra, hogy aki eddig nem oltatta be magát, tegye meg, mert az oltás az egyetlen valódi védelem a járvánnyal szemben. Közölte, mind a négy országban ugyanazokkal a gondokkal küszködnek, a felnőtt lakosság egy jelentős része ugyanis még mindig “nem hajlandó beoltatni magát”, minden figyelmeztetés, “minden a józan észre apelláló érv ellenére” sem. Az államfő kitért rá. A V4 országcsoport az Európai Unió leggyorsabban fejlődő régiója, és a négy visegrádi ország az EU leggyorsabban fejlődő országai közé tartozik a Covid-járvány ellenére is. Ez a négy ország a legkisebb veszteséggel és a leggyorsabban tudta kezelni a járvány kedvezőtlen gazdasági hatásait. Úgy fogalmazott, a V4 ismertségét, a választópolgárok részéről tapasztalt támogatottságot, az EU-ban a politikai tekintély növelését, azon kívül az érdekérvényesítő képességet vagy a közös gazdasági programok sikerességét tekintve, a V4 sikertörténet mind a négy országnak. ú

“Van mire büszkének lennünk, és van mire építenünk a következő harminc évben”

– tette hozzá.

A köztársasági elnök megjegyezte, a mai találkozó rendhagyó volt, hiszen Milos Zeman cseh elnök nem lehetett Budapesten a betegsége miatt, de online folyamatosan részese volt a megbeszélésnek.

Áder János kérdésre közölte: a magyar kormány nem tervezi az oltások kötelezővé tételét. Azt is mondta, jogállamiság ügyében nincs szükség egységes fellépésre, mert semmilyen probléma nincs jogállamiság kérdésében. A találkozón A V4-es országok államfői közös nyilatkozatban erősítették meg, hogy a fehérorosz rezsim lépéseit elfogadhatatlannak tartják és tiltakoznak az alapvető emberi jogok megsértése ellen. A fehérorosz hatóságok teljes felelősséggel tartoznak azoknak az életéért és egészségéért, akiket az országukba hoztak – írták. Hozzátették, Csehország, Magyarország és Szlovákia kész támogatni Lengyelországot, Lettországot és Litvániát.

A visegrádi elnökök ugyancsak közös nyilatkozatban kérik mindenkitől, hogy mielőbb vegye fel az oltást a saját maga és a hozzá közel állók egészsége érdekében.

Kapcsolódó cikkek