Szeptemberben három százalékra csökkent a munkanélküliségi mutató Csehországban, augusztusban ez a mutató 3,2 százalék, tavaly szeptemberben pedig 3,8 százalék volt.

Jól láthatóan élénkül, dinamikus fázisban van a gazdaság, mind az ipar, mind a mezőgazdaság területén nőtt a beruházások volumene.

Elsősorban a növekvő lakossági bizalomnak, a rekord méretű foglalkoztatásnak és a kiskereskedelmi dolgozói létszám emelkedésének köszönhetően tovább bővül a kiskereskedelmi forgalom.

Kétszer tízmillió forint bírsággal sújtotta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a Magyar Földgázkereskedő Zrt.-t adatszolgáltatási kötelezettségének megszegése miatt.

Jelentősen javította a múlt év második felétől a kiskereskedelmi forgalmi adatokat szerdán kiadott jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A januári kiskereskedelmi forgalom volumene így 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az első becslés alapján március elején közölt 3,9 százalék helyett.