A Magyar Evezős Szövetség döntése értelmében szombattól a felnőtteknél Lőrincz Attila, az utánpótlásban pedig ifj. Pergel László tölti be a szövetségi kapitányi posztot.
A MESZ honlapjának beszámolója szerint a sportágfejlesztői igazgató Szögi László lett.
Lőrincz Attila 2017 márciusa óta az utánpótlás válogatottat irányította. Utódja a Csepel Evezős Klub edzőjeként, majd vezetőedzőjeként tevékenykedett, legnagyobb sikerét idén érte el, miután azokat, akiket ő készített fel, Boros Áron, Czinege Tamás könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes U23-as Európa-bajnoki címet nyert. A 2020 decemberében kinevezett korábbi szövetségi kapitány, Molnár Dezső július 14-én nyújtotta be lemondását,











