Prága, forrás: pixabay.com

Megőrizte többségét a szenátusban a cseh kormánykoalíció

Megőrizte többségét a szenátusban a cseh kormánykoalíció

A részleges szenátusi választások szombaton délután zárult második fordulójában, amelyben a 81 tagú testület egyharmada, azaz 27 mandátum újult meg, a szavazatok százszázalékos összeszámlálása alapján - de a még nem hivatalos végeredmény szerint - a kormánypártok 18 mandátumot szereztek, míg az ellenzék és a függetlenek kilencet.

A statisztikai hivatal által nyilvánosságra hozott eredmény szerint a Polgári Demokratikus Párt (ODS) nyolc mandátumot, a kereszténydemokrata KDU-CSL hat mandátumot, míg az ellenzéki ANO mozgalom négy mandátumot szerzett. A választások az ANO számára így is sikert jelentenek, hiszen a mozgalomnak eddig csak egy szenátora volt. A négy új szenátori mandátum azt jelenti, hogy az ANO-nak ezentúl már önálló frakciója is lehet a felsőházban.

A korábban erős, többször is kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) ezúttal sem szerzett mandátumot, így a felsőházban már csak egy szenátora van.

Ismét szenátori mandátumot szerzett Milos Vystrcil, a felsőház eddigi elnöke, az ODS jelöltje is, aki Vysocina régió központjában, Jihlavában győzött Jana Nagyová, az ellenzéki ANO jelöltjével szemben. Petr Fiala kormányfő, az ODS elnöke szerint a párt újra Milos Vystrcilt fogja jelölni a szenátus élére. A felsőház kétévente, minden részleges választás után voksol az új elnök személyéről, akit a szabályok szerint a legerősebb szenátusi frakció jelöl. Meglepetésnek számít Jana Zwyrtek Hamplová győzelme a közép-morvaországi Kromerízben. A függetlenként sikeres jogász, akit a prágai sajtó szélsőjobboldali aktivistának nevez, körzetében az ANO jelöltjét győzte le.

A voksolás második fordulójában a szavazási részvétel csak 19,5 százalékos volt, jóval alatta maradt az első forduló 42,7 százalékának.

Az első forduló magas részvételi aránya elsősorban a hagyományosan párhuzamosan megtartott önkormányzati választásoknak köszönhető.

Kapcsolódó cikkek