fotó: Pixabay.com

Kiss Dávid: nagyon sok jó dolgot láttam

Kiss Dávid: nagyon sok jó dolgot láttam

A Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője nagyon sok jó dolgot látott csapatától a legutóbb döntős svéd Skelleftea elleni, kedden 4-2-re elveszített jégkorong Bajnokok Ligája-mérkőzésen, és számára ez volt a legfontosabb.

A klub honlapján elmondta, hogy a hozzáállásuk ég és föld volt a legutóbbi találkozókhoz képest.

“A küzdőszellemünk is jó volt, ez tartott meccsben minket. A sok kiállítás, mint tudjuk, ezen a szinten nem fér bele. Az ellenfeleink jól korcsolyáznak, gyorsan iramodnak meg, és sokszor csak szabálytalanul tudtuk őket megállítani. Ezen kívül volt egy szerencsés góljuk is, rögtön azt követően, hogy kijöttünk a második harmadra, ami bepattant egy fejről. A padunk végig pozitív volt, a játékosok húzták egymást és sokat blokkoltunk”

– hangsúlyozta Kiss Dávid.

A Volán a legrangosabb klubsorozatban mint az osztrák liga alapszakaszának legutóbbi második helyezettje vehet részt, és a mostani kiírásban a 24-es főtáblán mind az öt mérkőzését elveszítette, így már nem juthat a nyolcaddöntőbe.

Kiss Dávid vezetőedző alakulatára a jövő keddi záráskor sem vár könnyeb ellenfél: a BL-címvédő, tavalyi svájci bajnok, 1905-ben alapított genfi Servette látogat az Alba Arénába.

A Fehérvár további programja:

október 15.: HYDRO FEHÉRVÁR AV19 – Geneve-Servette (svájci) 18.30

A Fehérvár korábbi mérkőzései:

szeptember 5.: Dinamo Pardubice (cseh)-HYDRO FEHÉRVÁR AV19 7-0

szeptember 7.: Sparta Praha (cseh)-HYDRO FEHÉRVÁR AV19 5-2

szeptember 12.: HYDRO FEHÉRVÁR AV19-Färjestad (svéd) 1-3

szeptember 14.: HYDRO FEHÉRVÁR AV19-Lausanne HC (svájci) 1-3

október 8.: Skelleftea AIK (svéd)-HYDRO FEHÉRVÁR AV19 4-2

Kapcsolódó cikkek