Fontos győzelmet arattunk a németek ellen

Fontos győzelmet arattunk a németek ellen

A magyar női jégkorong-válogatott vasárnap óriási csatában, hosszabbítás után 2-1-re legyőzte a német együttest, ezzel óriási lépést tett a bennmaradás felé a finnországi U18-as A csoportos világbajnokságon.

A viadal honlapja szerint a szombati nyitómeccsükön a kanadaiaktól 4-1-es vereséget szenvedő magyarok a 15. percben hátrányba kerültek, a második harmadban azonban Németh Bernadett egyenlíteni tudott. A folytatásban egészen a ráadásig nem esett gól, ott viszont Gömöri Csaba együttese gyorsan eldöntötte az összecsapást: Huszák Alexandra alig több mint két perccel a hosszabbítás kezdete után betalált a német kapuba.

Eredmény:
A csoport, 2. forduló:
Magyarország-Németország 2-1 (0-1, 1-0, 0-0, 1-0) – hosszabbítás után

A nyolccsapatos vb-n két négyes csoportban küzdenek a válogatottak, az első helyezettek automatikusan az elődöntőbe jutnak, míg a másodikak és harmadikok egymás ellen keresztbe játszanak a legjobb négy közé kerülésért. A két csoport utolsó helyezettje egymással küzd meg a bennmaradásért. Magyar női jégkorongozók eddig semmilyen korcsoportban nem szerepeltek a legmagasabb osztályban.

A további program:
kedd:
Magyarország-Finnország 17.30