illusztráció, fotó: Kovács Tamás/MTI

Gazsó Alida Dóra: minden nap a maximumot kell nyújtanom

Gazsó Alida Dóra: minden nap a maximumot kell nyújtanom

A kétszeres világbajnok kajakos, Gazsó Alida Dóra nemrég érkezett haza Dél-Afrikából, ahol Csipes Ferenc csapatában készült a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamarával, valamint Pupp Noémivel és Fojt Sárával. Bár a tavalyi éve nem volt zökkenőmentes, elmondása szerint ez, valamint a klubváltása is erősebbé tette, és úgy érzi, a legjobb helyre került.

“Jól sikerült az edzőtábor. Nagyon jó munkát tudtunk végezni, a dél-afrikai körülmények minden lehetőséget biztosítottak a sikeres felkészüléshez. A hőmérséklet, a víz tisztasága is segített minket. Az edzéseken mentünk pályákat is, amik biztatóak voltak. Úgy látszik, a téli felkészülés kezd beérni. Kint egyes edzéseink voltak végig, most majd utazunk Szolnokra, ott kezdjük a párosokat próbálgatni”

– mondta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjának az egy hét múlva 23. születésnapját ünneplő versenyző.

“Október óta vagyunk együtt ezzel a csapattal, nagyon jó az összhang köztünk. Igazából azt érzem, hogy eddig ez a legjobb csapat, amiben edzettem. Itt van Tami, aki már egy rutinos versenyző, ő már megcsinálta a +nagyot+, folyamatosan húz minket. Mi pedig megyünk utána, és próbáljuk minél többször megnehezíteni a dolgát”

– fogalmazott.

Gazsó a KSI-ben eltöltött évek után idén először versenyez majd a Budapesti Honvéd SE színeiben. Úgy érezte, szüksége volt a váltásra, és ezt eddigi tapasztalatai is alátámasztják.

“Az egyesületváltás tervben volt, az edzőváltás eleinte nem, de mégis szükségét éreztem, hogy kimozduljak a komfortzónámból, ami sikerült is, mert egy teljesen más edzésprogramba csöppentem. Nagyon jól érzem magam itt, Csipes Ferenccel és a csapattal is egyaránt hamar megtaláltam a közös hangot, eredményes eddig a közös munka”

– mondta.

A fiatal kajakos tavalyi szezonját nagyban befolyásolta, hogy májusban elkapta a koronavírust, emiatt akkor a válogatók és a világversenyek is veszélybe kerültek. Végül a négyes tagjaként bronzérmes lett a müncheni Európa-bajnokságon (Kiss Blanka, Lucz Anna, Csikós Zsóka, Gazsó Alida Dóra), mégis úgy érzi, az előző évről még jóval több maradt benne.

“Az első válogatón nem is indultam, esélytelen volt, hogy lázasan rajthoz álljak. Testileg és fejben is megviselt, hogy tudtam, ott kellene lennem Szegeden, mégsem tudok, bármennyire is szeretném. Ez hatással volt a második válogatóra is, nem tudtam a legjobb formámat hozni, emiatt nagy csalódás nekem a tavalyi év. Viszont ebben is találtam motivációt, rájöttem, hogy sokkal többet kell edzenem, jobban oda kell figyelnem magamra. Változott a hozzáállásom is, most gőzerővel megyek előre. Minden nap a maximumot akarom nyújtani. Ezt várom el magamtól, ami visz előre minden nap. Új élményként tapasztalom ezt meg, hiszen eddig nem voltam ilyen, de amióta átkerültem egy teljesen új környezetbe, más lett a mentalitásom és ennek nagyon örülök”

– tette hozzá.

Gazsó Alida Dóra eddigi pályafutása egyik legemlékezetesebb pillanataként idézte fel a 2019-es négyesben szerzett világbajnoki aranyérmét, akkor Csipes Tamarával, Medveczky Erikával és Hadvina Dórával alkották az egységet.

“2019-ben, az első világbajnokságomon, ráadásul Szegeden tudtunk győzni K-4 500 méteren, életem egyik legnagyobb élménye volt. Szereztünk kvótát, ráadásul óriási közönség előtt, ami meghatározó emlék a mai napig”

– emlékezett.

A kajak-kenusok idei első válogatóját május 5-7-én rendezik Szegeden.

Kapcsolódó cikkek