A címvédő FTC magabiztosan verte a Honvédot

A címvédő FTC magabiztosan verte a Honvédot

A címvédő Ferencváros magabiztos játékkal győzte le a holtszezonban sokat erősödött Honvéd együttesét a férfi vízilabda BENU Magyar Kupa második fordulójának szombati játéknapján.
A bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő zöld-fehérek legeredményesebb játékosa négy találattal a görög Jannisz Funtulisz volt.

A sorozat múlt heti első körében megszerzett pontjaikat magukkal hozták a csapatok, amelyek a mostani hétvégén újabb négy négyes csoportban – kék, fehér, piros és zöld – küzdenek. Ezekbe a kvartettekbe az első körből egy-egy első, második, harmadik és negyedik helyezett került.

A harmadik forduló csoportbesorolása szintén az előző szakasz eredményei alapján történik: az I-es csoportban a “színes” csoportok 1-2. helyezettjei, míg a II-esben a 3-4. helyezettek szerepelnek majd. Ebben a fázisban azok a csapatok már nem találkoznak egymással, amelyek korábban összecsaptak.

A negyedik forduló augusztus közepén az egész torna utolsó szakasza lesz, ebben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak. A Magyar Kupa győztese indulhat az Eurokupa 2021/22-es kiírásában.

BENU Férfi Magyar Kupa, 2. forduló:
Fehér csoport (Szentes):
Szolnoki Dózsa-KSI SE 14-4 (4-2, 3-0, 3-1, 4-1)
Eger – Metalcom-Szentes 8-6 (1-1, 2-1, 3-3, 2-1)
A csoport végeredménye: 1. Szolnoki Dózsa 9 pont, 2. Eger 6, 3. Metalcom-Szentes 3, 4. KSI SE 0

Piros csoport (Margitsziget):
UVSE-Debrecen 9-5 (2-2, 2-1, 2-1, 3-1)
FTC-Telekom Waterpolo – Budapesti Honvéd SE 13-8 (2-2, 4-1, 3-2, 4-3)
később:
UVSE – FTC-Telekom Waterpolo 16.00
Debrecen-Budapesti Honvéd SE 18.30

később:
Kék csoport (Tatabánya):
OSC – BVSC-Zugló 13.00
PVSK-Mecsek Füszért – Tatabánya 14.30
PVSK-Mecsek Füszért – OSC 17.00
Tatabánya – BVSC-Zugló 18.30

Zöld csoport (Szeged):
A-Híd VasasPlaket – PannErgy-Miskolci VLC 16.00
Szeged-Kaposvári VK 18.15

Kapcsolódó cikkek