Világbajnoki bronz a magyar tehetségnek

Liu Shaolin Sándor Bronzérmet nyert összetettben Liu Shaolin Sándor a juniorkorú rövidpályás gyorskorcsolyázók oszakai világbajnokságának vasárnapi zárónapján.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyar versenyző – aki szombaton ezüstérmes volt 500 méteren és 11. 1500-on – az 1000 méteres versenyt hatodikként fejezte be, így indulhatott az 1500 méteres szuperdöntőben, amely a legjobb hat egyéni korcsolyázó részvételével zajlott. Liu Shaolin második lett, ezzel 21 pontot gyűjtött, így az összetettben 42 ponttal harmadikként zárt két dél-koreai riválisa mögött. Öccse, Liu Shaoang nyolcadikként végzett, míg a nőknél az összetettben 17. Jászapáti Petra volt a legjobb magyar. A férfi váltó negyedik, a női staféta pedig ötödik lett. A magyar szövetség (MOKSZ) tájékoztatása szerint mindez azt jelenti, hogy az ország két férfi és egy női versenyzőt indíthat majd a jövő évi, Lillehammerben sorra kerülő ifjúsági olimpián.