Kosárlabda: negyedik aranyára hajt a címvédő a Falco a BOK Csarnokban (illusztráció), forrás: ChatGPT

Rátkai Esztert draftolta a legutóbbi nagydöntős Phoenix

Rátkai Esztert draftolta a legutóbbi nagydöntős Phoenix

Rátkai Eszter játékjogát lefoglalta az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) szereplő Phoenix Mercury.

Az NKA Universitas PEAC 19 éves irányítóját a harmadik kör 12. választásával szerezte meg az arizonai gárda. A fiatal magyar kosaras a nyolc kiválasztott európai közül volt az egyik. A háromszoros bajnok Phoenix az előző szezonban a Nyugati főcsoport második helyén végzett, és végül a nagydöntőig menetelt, amelyben alulmaradt a Las Vegas Aces csapatával szemben. A legutóbbi kiírásban Kathryn Westbeld személyében már volt magyar állampolgársággal rendelkező játékosa az együttesnek.

“Hálás vagyok a lehetőségért, Phoenix! Nagyon sok munka van e mögött… de ez még csak a kezdet”

– írta a közösségi médiában Rátkai Eszter.

A tehetséges kosaras később sajtótájékoztatón árult el részleteket a draftról. Mint mondta, adódott a lehetőség, hogy induljon a játékosbörzén és ő döntött úgy, hogy kihasználja ezt és szerepel rajta.

“Tegnap este 10-kor hívott az ügynököm, Patonay Ádám, hogy legyen bekapcsolva a telefonom, mert lehet, hogy hajnalban keresni fognak majd. Aztán 3 órakor ő hívott és újságolta el, hogy a Phoenix kiválasztott, majd négykor a csapat menedzsere és vezetőedzője is gratulált”

– mondta mosolyogva, elárulva azt is, valahol számított arra, hogy elkel majd a drafton, de nem lett volna elkeseredve akkor sem, ha ez nem így történik.

Mindenesetre a draft előtt több csapat is érdeklődött róla a menedzserénél, de előre nem lehetett semmi biztosat tudni.

Szavai szerint Westbeldet még nem ismeri személyesen, de már várja, hogy egy csapatban szerepeljenek, viszont a Mercuryról minden információt megtudhat majd pécsi csapattársától, Lexi Heldtől, aki egészen az előző szezon végéig ott játszott, idén viszont már a liga egyik új együttesében, a Toronto Tempóban szerepel.

“Az idei évet még ki fogom hagyni, majd jövőre szeretnék ott lenni, addigra akarok jól felkészülni rá. Most ez még nagyon váratlanul ért”

– jegyezte meg Rátkai Eszter, aki jelenleg az NB I rájátszására koncentrál, nyáron pedig a válogatottra fog. Rátkai azt külön hangsúlyozta, hogy első klubjának, a Vasas Akadémiának, illetve a Rátgéber Akadémiának is nagyon hálás az elmúlt évekért, azért, hogy ilyen játékos vált belőle.

Rátgéber László, a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai vezetője külön kiemelte azt, hogy Rátkai Esztert 19 évesen választották ki a drafton, amit nagyon nagy dolognak nevezett.

Úgy pedig különösen az, hogy a liga most lépett egy új korszakába, a korábbinál sokkal jobban szervezett és sokkal komolyabb, melyben a fizetések is jelentősen növekedtek az eddigiekhez képest.

“Ez egy nagyon nagy dolog és egy nagyszerű visszajelzés neki és nekünk is”

– hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, hogy ez ugyanakkor még csak egy állomás, Rátkainak pedig az kell legyen a célja, hogy tudjon majd játszani a WNBA-ben. Ehhez pedig sokat és keményen kell dolgoznia tovább, viszont a tehetsége minden szempontból megvan ahhoz, hogy sikerrel járjon.

“Nagyon büszkék vagyunk Esztire.”

– mondta.

A WNBA történetében korábban négy magyart draftoltak, 1999-ben Nagy Andreát a Washington Mystics, Iványi Dalmát a Utah Starzz, 2003-ban Ujhelyi Petrát ugyancsak a Phoenix Mercury, 2023-ban pedig Juhász Dorkát Minnesota Lynx választotta ki.

Kapcsolódó cikkek