forrás: Pixabay.com

Bravúrgyőzelemmel bronzmeccses a magyar tehetség

Bravúrgyőzelemmel bronzmeccses a magyar tehetség

A 73 kilogrammos súlycsoportban szereplő Szegedi Dániel gyönyörű dobással megnyerte vigaszági mérkőzését a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, így a bronzéremért léphet tatamira a csütörtöki döntős programban.

A Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola dzsúdósa az előcsatározások során legyőzte a litván Kestutis Vitkauskas, majd a bolgár Viktor Szkerlevet, a negyeddöntőben viszont nem bírt a kétszeres világbajnoki ezüstérmes olasz Manuel Lombardóval.

Szegedi veresége után a vigaszágra került, melyen a 73 kiló kétszeres Eb-győztesével, Akil Gjakovával kellett megküzdenie.

A meccs esélyese egyértelműen a koszovói klasszis volt, az ugyanakkor mindenképpen a magyar dzsúdósnak kedvezett, hogy félórával a meccsüket megelőzően Gjakova maratoni hosszúságú elődöntőt vívott georgiai riválisával, aki a négyperces mérkőzésidő után az aranypontig tartó ráadás 12. percében tudott rajta akciót csinálni. A koszovóinak a meccs végére – riválisához hasonlóan – láthatóan nem maradt ereje. A magyar pedig úgy tűnt, igyekszik meglovagolni azt, hogy ellenfele fáradtabb, rögtön a kezdés után igyekezett irányítani és fogást találni rajta, ami a második perc elején sikerült neki: riválisa bal karjánál és jobb vállánál keményen megragadta a koszovói dzsudogiját, majd előrelépett és bal térdről indítva gyönyörű dobással a hátára vágta, ezzel pedig ipponnal győzött.

A 22 éves magyar cselgáncsozó a 16 órakor kezdődő helyosztós programban az azeri Rasid Mammadalijevvel küzd majd meg, aki idén a bakui Grand Slam-viadalon második, a párizsin pedig harmadik lett.

Kapcsolódó cikkek