Közel állt ehhez Rabb Krisztián is, aki egyetlen – vitatott – tussal maradt alul a negyeddöntőben. Az egyéniben 2017-ben vb-győztes, 2019-ben vb-második, csapatban olimpiai ezüstérmes Szatmári a fehérorosz Sztyiapan Koval elleni háromtusos győzelmét követően az orosz Dmitrij Naszonovval került szembe, és két találattal bizonyult jobbnak nála. Aztán egyre határozottabban vívott, a következő körben fölényesen verte a georgiai Alekszandr Tavartkiladzét, majd a nyolc között az orosz Kamil Ibragimovot is legyőzte. Többnyire ő vezetett, és nem bizonytalanodott el akkor sem, amikor ellenfele egyenlített. Végül 15-13-as sikerrel biztosította helyét az elődöntőben, melyben a korábban Szilágyi Áront búcsúztató francia Maxime Pianfetti lesz az ellenfele.
A csapatban ugyancsak olimpiai ezüstérmes Rabb Krisztián “megspórolta” az első fordulót a 64-es, hiányos főtáblán, a 32 között pedig dinamikus vívással verte meg a szlovén Peter Krajncot.
Utána sokáig irányította az asszót Andrij Jagodkával szemben, többször is vezetet négy tussal. A mérkőzés második felében az ukrán elkezdte a felzárkózást, Rabb egyértelműnek tűnő támadásait kizárta és többször ő gyújtott lámpát. Előbb 12-12-nél egyenlített, majd volt 14-14 is az állás, az utolsó akcióban viszont a magyar kardozó szépen védett és vágott vissza. A negyeddöntőben George Dragomirral szemben 3-7-ről kapaszkodott vissza, határozott akciókkal fordított is, 13-10 után viszont a román vívó zárkózott fel. 14-12-ről lett egyenlő, az utolsó akciót pedig a mérkőzésvezető Dargomirnak ítélte. Rabb nem akarta elhinni, hosszasan magyarázta, hogy szerinte máshogy történt az utolsó “összeakaszkodás”, neki járt volna a pont. Rabb Krisztián hatodikként fejezte be a versenyt.
A háromszoros olimpiai aranyérmes, világ és Európa-bajnok Szilágyi Áron, aki tavaly második volt egyéniben az Eb-n, szintén a 32 között kezdett a főtáblán, ahol magabiztosan győzte le a lengyel Szymon Hryciukot.
A következő körben már jóval erősebb ellenfele volt, Maxime Pianfettivel került szembe. A közönség támogatását élvező hazai vívó két-három tussal ellépett, majd a 6-8-ról induló második szakaszban Szilágyi 9-9-nél egyenlített. Ezután megint a francia akciózott határozottabban, a magyar kardozónak 10-13-ról kellett visszakapaszkodnia, ami sikerült is neki. Az utolsó két tusot viszont megint Pianfetti adta. Szilágyi a tizedik helyen végzett. Az első fordulóban vereséget szenvedő újonc Dallos Benedek 36. lett.
Eredmények:
a 64 között:
SZATMÁRI András-Sztyiapan Koval (fehérorosz) 15-12
Santiago Madrigal (spanyol)-DALLOS Benedek 15-11
a 32 között:
SZILÁGYI Áron-Szymon Hryciuk (lengyel) 15-9
RABB Krisztián-Peter Krajnc (szlovén) 15-7
SZATMÁRI-Dmitrij Naszonov (orosz) 15-13
a 16 között:
RABB-Andrij Jagodka (ukrán) 15-14
SZATMÁRI-Alekszandr Tavartkiladze (georgiai) 15-6
Maxime Pianfetti (francia)-SZILÁGYI 15-13
negyeddöntő:
SZATMÁRI-Kamil Ibragimov (orosz) 15-13
George Dragomir (román)-RABB 15-14











