szurkoló zászlóval a kezében (archív)

Ők irányítják a fiúkat

Ők irányítják a fiúkat

Csoknyai István és Vladan Matics közösen folytatja munkáját a férfi kézilabda-válogatott élén. Így döntött keddi rendkívüli ülésén a magyar szövetség (MKSZ) elnöksége.

Az MKSZ tájékoztatása szerint az elnökség értékelte a januári, férfi világbajnokságot, valamint a magyar válogatott szereplését, és meghallgatta a két szakember beszámolóját. Utóbbit a testület elfogadta, indoklása szerint

“az kellően reális volt, nem hallgatta el a hibákat, a válogatott kapcsán felmerült kihívásokat és a pozitívumokat sem”.

Az elnökség ezt követően – egyhangú döntéssel – június 30-ig megbízta Csoknyait és Maticsot a szövetségi kapitányi teendők további ellátásával. A magyar válogatott ebben az időszakban az Európa-bajnokság selejtezősorozatában négy mérkőzésen szerepel. Az eddigi két fordulót követően két győzelemmel áll – Szlovákiát itthon, Olaszországot idegenben győzte le -, áprilisban a hozzá hasonlóan hibátlan oroszokkal találkozik kétszer, majd június közepén kerül sor a szlovákok és az olaszok elleni újabb mérkőzésekre.

A kontinensbajnokságra az első és a második helyezett jut ki.

A magyar együttes tizedik lett a 24 csapatos, dán, német közös rendezésű vb-n. Ezzel ugyan közvetlenül nem biztosította helyét olimpiai kvalifikációs selejtezőtornán, de még maradt esélye a részvételre.

Kapcsolódó cikkek