Röplabda háló, forrás: Engin Akyurt/Pexels.com

Megvan a Kaposvár ellenfele a döntőben

Megvan a Kaposvár ellenfele a döntőben

A címvédő MÁV Előre bejutott a MOL férfi röplabda Magyar Kupa fináléjába, miután a budapesti négyes döntő második pénteki elődöntőjében 3-2-re legyőzte a Pénzügyőrt.

Az első elődöntőben a 19-szeres győztes Kaposvár 150 perces csatában 3-2-re verte a Kazincbarcikát a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. A bronzmérkőzést és a döntőt szombaton rendezik 16 illetve 19 órától.

Eredmény, elődöntő:

MÁV Előre Foxconn-Prestige Fitness PSE 3-2 (22, 20, -23, -23, 9)

a legeredményesebb játékosok:

Luna Slaibe 18, Zvicer, Pesti 15-15, illetve Altunaga 23, Grózer 21

A két csapat szezonbeli egyetlen összecsapását a MÁV Előre idegenben 3-0-ra megnyerte, de a székesfehérváriak azóta elveszítették albán ütőiket, az egyaránt a Közel-Keletre szerződött Redjo Kocit és Redi Bakirit, illetve akkor még a fővárosiakat edző Grózer György is kereste együttese legideálisabb felállását.

A pénteki második találkozóra még az elsőnél is kevesebben voltak kíváncsiak a helyszínen, mintegy 400 fő tartózkodott a TF csarnokában.

A mérkőzés a hosszú első meccs miatt az eredetileg kiírthoz képest húsz perccel később kezdődött, de ez a szélső ütő poszton a magyar válogatott Kecskeméti Bálinttal felálló MÁV Előrét egyáltalán nem zavarta meg: hamar hétpontos előnyt alakított ki, ám amikor a PSE blokkvédekezése összeállt, mínusz kettőre visszazárkózott. Négypontos MÁV-előnyben a csapatkapitány Eke Péternek kiugrott a hüvelykujja, a Pénzügyőr pedig – ha nem is emiatt, de – egy pontra visszajött. Ennél közelebb azonban nem tudott, a sok rontott szervát hozó végjáték a fehérváriaké lett. A második szettre visszatért Eke, aki sikeres blokkal és támadással is kivette a részét a fehérváriak jó teljesítményéből.

A PSE a csereként beállt brazil Davi Pozzobon támadásaival ugyan ledolgozta négypontos hátrányát, de a MÁV Előre a vezetést nem engedte át a riválisának, s jó csapatjátékkal egy játszmagyőzelemre került a döntőtől.

A harmadik felvonást a feladót cserélő – Tóth Kristófot Tamási Dávid váltotta – fővárosiak kezdték jobban, támadásban remekeltek s blokkokkal “extra” pontokat is tudtak szerezni. A fehérváriakat edző argentin Omar Pelillónak 11-15-nél már másodszor kellett időt kérnie, de együttese hátránya ezután is tovább nőtt. Hatpontos PSE-előnynél (21-15) szinte biztosnak tűnt a szépítés, a MÁV Előre azonban 22-21-nél kis híján utolérte riválisát. Fordulatot azonban nem hozott a végjáték, így szépítettek a budapestiek.

A negyedik etapra lendületben maradt a Pénzügyőr, amely szinte hibátlan támadójáték mellett ásszal és blokkból is szerzett pontot, s hamar öt ponttal ellépett. Héttel vezettek már a fővárosiak, amikor elkezdtek hibázni, de 21-14-nél mégis közel kerültek az egyenlítéshez.

A MÁV Előre azonban nem adta fel, a szezon közben szerződtetett északmacedón Alekszandar Ljaftov nyitósorozatával három pontra felzárkózott, majd fehérvári szempontból 19-23 után két jó blokknak is köszönhetően már csak egy volt közte. Az PSE időkérést követően a következő labdamenetet bravúrmentéssel és -támadással megnyerte a fővárosi együttes, amely aztán le is zárta a játszmát.

A rövidített felvonást a címvédő kezdte jobban, s a térfélcserénél a feladó Szabó Vilmos sáncával kétpontos előnyben volt (8-6). A következő öt labdamenetből négy a MÁV-é lett, s a fehérváriak az ekkor kialakított ötpontos előnyükkel jól gazdálkodva 152 perc alatt lezárták a mérkőzést.

A találkozó legeredményesebb játékosa a PSE kubai légiósa, Raico Altunaga Saroza lett 23 ponttal, a MÁV Előréből Karim Luna Slaibe 18 pontig jutott.

korábban:

Fino Kaposvár-Vegyész RC Kazincbarcika 3-2 (25, -23, -28, 17, 11)

szombat:

a 3. helyért: Vegyész RC Kazincbarcika-Prestige Fitness PSE 16.00

döntő: Fino Kaposvár-MÁV Előre Foxconn 19.00

Kapcsolódó cikkek